Ugrás a tartalomra

Lefejezésekben is részt vett a Budapesten elfogott szír férfi

2019.03.22
14:45
2024.03.19
08:34
Forrás
hvg.hu
Lefejezésekben is részt vevő Iszlám Állam-tagot fogtak el Budapesten. A férfit terrorizmus miatt vették őrizetbe.

A magyarországi Fővárosi Főügyészség közleményben azt írják, a szír állampolgárt 2018. december 30-án vonták ellenőrzés alá a Liszt Ferenc repülőtéren. A 27 éves férfi hamis okirattal igazolta a saját és a vele lévő nő személyazonosságát, ezért a bíróság embercsempészés bűntette és más bűncselekmény miatt felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte, valamint 3 évre kiutasította Magyarországról. A Bevándorlási és Menekültügyi Hivatal azonnal megtette a szükséges intézkedéseket a Görögországba történő kitoloncolására, ahol a szír állampolgár menekültstátusszal rendelkezik.

Most viszont fény derült arra, hogy a szír férfi 2016 óta az Iszlám Állam nemzetközi terrorszervezet tagja. A nyomozás adatai alapján az ISIS Szíriában 2016-ban egy ember 20 családtagját kivégezte, mert megtagadta, hogy csatlakozzon a terrorszervezethez. A Budapesten elfogott szír állampolgár megalapozottan gyanúsítható azzal, hogy a lefejezéssel végrehajtott emberölésekben személyesen is részt vett - áll a közleményben. A Fővárosi Nyomozó Ügyészség indítványt tesz a gyanúsított letartóztatására.

Iszlám Állam
terrorista

Most

07:32

Máris itt a nyár?

25 fokos meleg vár ránk ma. Szerbia egyes részein, például Nišben és Kragujevacon akár 27 fok is lehet. A meleg levegő Észak-Afrika felől érkezik a térségbe.
07:17, Frissítve: 07:41

Ünnep a Pannon RTV-ben

Ünnepi műsorokkal, filmekkel várja a Pannon Televízió a nézőket a húsvéti ünnepek alatt. Nem csak a tévé, a Pannon Rádió és a Szabadkai Magyar Rádió is színes műsorokkal készült a hallgatóknak.

Népszerű

A Gebi felvásárolta a Fidelinkát

A csantavéri Gebi cég megvásárolta az egykori szabadkai malomipari óriás, a Fidelinka védjegyét, malmait, silóit és tésztagyárát.

Agancsot gyűjtött, megölte a puma

Fiatal férfivel végzett egy puma Kaliforniában. A szerencsétlenül járt 21 éves férfi öccsével együtt gyűjtött elhullajtott agancsokat egy lakott területtől távol fekvő erdőben, amikor a puma megtámadta őket.