Ugrás a tartalomra

Lemondott minden párttisztségéről a legnagyobb koszovói ellenzéki párt vezetője

2018.01.03
08:55
2018.01.03
09:18
Forrás
MTI
Visar Ymeri sajtótájékoztatón jelentette be, hogy lemond a pártelnökségről.

Lemondott minden párttisztségéről Visar Ymeri, a legnagyobb koszovói ellenzéki párt, az ultranacionalista Önrendelkezés vezetője - jelentette honlapján a Koha Ditore című pristinai napilap. A politikus sajtótájékoztatón jelentette be, hogy lemond a pártelnökségről, amit élete legnehezebb döntésének nevezett. Lemondását azzal indokolta, hogy az Önrendelkezés nem egységes, nem erős, "és ha nem erős, akkor elveszíti Koszovót".

Egyelőre nem lehet tudni, hogy ki vezeti a jövőben a pártot, sajtóinformációk szerint eddig egyetlen jelölt van, Albin Kurti, aki az Önrendelkezés egyik alapítója és korábbi elnöke volt. Éppen Albin Kurti volt az egyik oka annak, hogy Visar Ymeri lemondott. Ymeri kijelentette, hogy az utóbbi egy évben többször is olyan erőszakos és vállalhatatlan cselekményeket hajtottak végre a párt tagjai Kurti nevében, amelyekért ő nem tudja vállalni a felelősséget. Ez pedig azt jelenti, hogy legalább két irányvonal van az Önrendelkezésen belül - tette hozzá.

Koszovó
párt
lemondott
Visar Ymeri

Most

16:12

Negyedik napja keresik az eltűnt kislányt

Speciális mentőcsapatok érkeztek a helyszínre, most ők vizsgálják át a területet. Az alagutakat, a földalatti csatornákat és az aknákat is átvizsgálják. Igor Jurić szerint furcsák a kislány eltűnésének körülményei.
15:47

28. Rákóczi Mozgótábor – Pályázati felhívás

Vegyél részt a kanadai Rákóczi Alapítvány 2024-es Diákok Határok Nélkül Programjában! Tölts egy élménydús kirándulást Magyarországon! Ismerd meg múltunkat és járulj hozzá a jövő építéséhez és köss életre szóló barátságokat!
13:35

Lesz-e fagykár a gyümölcsösökben?

Idén is, mint jó pár évre visszamenőleg kora tavaszi fagyokkal szembesültek a gyümölcstermelők. Az elmúlt hetekben a fagyzugos helyeken a hajnali órákban a -4, -6 fokot is elérte a hőmérséklet.
13:20, Frissítve: 13:26

Tojásvadászat Királyhalmon

Tojásfadíszítés, kézműves foglalkozás és kincskeresés - ez várt ma a gyerekekre Királyhalmon. A kultúrotthon előtti parkban örömmel gyűjtötték a húsvéti kincseket a legkisebbek.

Népszerű

A Gebi felvásárolta a Fidelinkát

A csantavéri Gebi cég megvásárolta az egykori szabadkai malomipari óriás, a Fidelinka védjegyét, malmait, silóit és tésztagyárát.