Ugrás a tartalomra
Pannon RTV

A magyar gazdaságpolitika a szakértő szemével

2019.10.03
22:43
2019.10.04
15:38
Forrás
Pannon RTV
György László gazdaságstratégiáért felelős államtitkár volt a vendége a szabadkai VM4K-nak.

Egyensúlyteremtés - a gazdaságpolitika missziója címmel tartott előadást György László a VM4K-ban. Magyarország gazdaságstratégiáért felelős államtitkára a Közgazdaságról másként - nemzet és gazdaságpolitika elnevezésű programsorozat első vendégeként érkezett Szabadkára. Az eseményen bemutatta a 2017-ben megjelent könyvét, amelyben globális kontextusba ágyazva ismerteti a magyar gazdaságpolitika előtt álló kihívásokat. A Pannon Televízió Közügyek című műsorának adott interjújában kitért arra, hogy soha nem volt még ilyen jó Szerbia és Magyarország gazdasági kapcsolata, egyebek mellett a magyar Külgazdasági és Külügyminisztériumnak, valamint Pásztor Istvánnak, a VMSZ elnökének köszönhetően.

György László, gazdaságstratégiáért felelős államtitkár, Magyarország: „Úgy látom, hogy az agráriumban van nagyon komoly együttműködés, és a feldolgozóipar területén, legyen ez a textilipar, a táskagyártás, a kerékpárgyártás, vagy azok a feldolgozóipari területek, amelyek adott esetben a nagy multinacionális vállalatoknak szállítanak be, vagy adott esetben maguk is olyan megoldásokat szolgáltatnak, amelyek által saját termékekkel tudnak megjelenni a nemzetközi piacokon.”

gazdaságpolitika
VM4K
György László

Most

21:04, Frissítve: 21:16

Kivonulnak a térségből

Eszem ágában sincs arra utasítani a szerb katonaságot, hogy lépjék át a Szerbia és Koszovó közötti adminisztratív vonalat - nyilatkozta a Financial Times brit lapnak Aleksandar Vučić.
16:05, Frissítve: 17:32

Új imaházat kapott a verbászi evangélikus közösség

Új imaházat kapott a verbászi evangélikus közösség a magyar kormány támogatásának köszönhetően. A fejlesztés által lehetőség nyílik arra, hogy a helyi evangélikus közösség hitében megmaradhasson. Az ünnepélyes felszentelést ma délelőtt tartották.
14:45, Frissítve: 16:26

Ragadós, szaftos, megnyalhatod utána minden ujjadat

Hatodik alkalommal szervezték meg a Szent Mihály-napi körömpörköltfőző-versenyt a szabadkai Zorka Helyi Közösségben. A VMSZ helyi szervezete által megtartott hagyományőrző gasztronómiai eseményen idén 19 csapat vett részt.

Népszerű

Kádár Lara, az ifjú futótehetség

Még csak 12 éves, de a világranglista 3. helyén áll korosztályában, miután Gyepükajánon 87 kilométeres távot teljesített, és felállította az új szerb junior női csúcsot Kádár Lara.