Ugrás a tartalomra

Magyar kormányszóvivő: a kormány mindent megtesz a harmadik hullám elkerülése érdekében

2021.02.11
22:57
2021.02.12
07:28
Forrás
MTI
Mindent megtesznek, hogy a koronavírus-járvány harmadik hulláma elkerülje Magyarországot, és ebben nagy segítséget jelent az európai uniós vakcina mellett az orosz és a kínai oltások beszerzése - mondta Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő az M1-en.

Fontos, hogy elkezdődött az immunizáció, "Magyarország pedig nem csak a lassan csordogáló brüsszeli vakcinákra tud számítani", hanem az oroszra és majd a kínaira is. Úgy kalkulálnak, hogy már május végére 3,5 millió emberrel többet be tudnak majd beoltani Magyarországon, mint például a hasonló méretű Portugáliában, ahol csak "a brüsszeli vakcinával" számolnak - mondta a kormányszóvivő. Március elejére már egymillió védett ember lehet, aki vagy oltást kapott, vagy már átesett a fertőzésen. Április elejére ez a szám a kétmilliót is elérheti, vagy meg is haladhatja azt a kínai vakcinával - magyarázta Szentkirályi Alexandra.

koronavírus
járvány
harmadik hullám
oltás
vakcina
védőoltás
vakcináció
immunizáció
Szentkirályi Alexandra

Most

13:35

Lesz-e fagykár a gyümölcsösökben?

Idén is, mint jó pár évre visszamenőleg kora tavaszi fagyokkal szembesültek a gyümölcstermelők. Az elmúlt hetekben a fagyzugos helyeken a hajnali órákban a -4, -6 fokot is elérte a hőmérséklet.
13:20, Frissítve: 13:26

Tojásvadászat Királyhalmon

Tojásfadíszítés, kézműves foglalkozás és kincskeresés - ez várt ma a gyerekekre Királyhalmon. A kultúrotthon előtti parkban örömmel gyűjtötték a húsvéti kincseket a legkisebbek.

Népszerű

A Gebi felvásárolta a Fidelinkát

A csantavéri Gebi cég megvásárolta az egykori szabadkai malomipari óriás, a Fidelinka védjegyét, malmait, silóit és tésztagyárát.

Agancsot gyűjtött, megölte a puma

Fiatal férfivel végzett egy puma Kaliforniában. A szerencsétlenül járt 21 éves férfi öccsével együtt gyűjtött elhullajtott agancsokat egy lakott területtől távol fekvő erdőben, amikor a puma megtámadta őket.