Ugrás a tartalomra

A magyar oldalon is megkezdődtek a felújítási munkálatok a Szeged-Szabadka vasútvonalon

2021.12.14
22:01
Forrás
VajdaságMA
Bontják a régi vasúti pályát.

Novemberben a röszkei vasúti határkapunál szedték fel a régi síneket, decemberben viszont már egyre több helyen folynak a munkálatok. A tervek szerint a tavasszal induló nagygépes pályaépítési munkákon kívül biztosítóberendezési, távközlési, erősáramú fejlesztések, valamint a keresztező utak és a védelem alatt álló objektumok felújítása szerepel a tervek között.

Röszke
Szeged-Szabadka vasútvonal

Most

13:32, Frissítve: 15:06

Egyetemi felkészítő tábor Újvidéken

Kétnapos felvételi felkészítő tábor kezdődött ma Újvidéken a Magyar Nemzeti Tanács szervezésében. A képzésen mintegy 50 diák vesz részt, akik a középiskola után egyetemen szeretnének továbbtanulni.

Népszerű

Havi 1.750 eurót is kereshet ezzel a munkával

Nagy szüksége van Szerbiának a kőművesekre. Virágzik az új építésű ingatlanok piaca, ehhez azonban munkaerőre van szükség, amit egyre nehezebb biztosítani. Hogy legyen elég kőműves, az építtetők kénytelenek egyre magasabbra tolni a béreket.

Berobbant a turistaidény Palicson

A nyárias időjárásnak köszönhetően a tó körüli sétányon, a vendéglátóhelyek teraszain és a fagylaltozók környékén is sokan voltak a délutáni órákban.