Ugrás a tartalomra

Magyarország mérnököket, statikusokat küld Albániába

2019.12.02
21:34
Forrás
MTI
Hét szakember indul útnak kedd reggel a földrengés sújtotta Albániába - közölte a magyar Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szóvivője az MTI-vel.

Mukics Dániel tájékoztatása szerint a magyar mérnökök, statikusok megrongálódott épületek, közművek és utak felmérését végzik majd.

A szakemberek a magyar Külgazdasági és Külügyminisztérium, a Belügyminisztérium, a katasztrófavédelem, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Építőmérnöki Kara és a Magyar Mérnöki Kamara együttműködésében utaznak ki - olvasható a közleményben.

November 26-án hajnalban a Richter-skála szerinti 6,4-es erősségű földrengés rázta meg Albánia északnyugati partvidéki részét. A halálos áldozatokat követelő földrengés miatt több lakóépület összedőlt, sok épület károsodott.

  Az OKF szóvője azt írta, hogy a magyar szakemberek a megmaradt épületek szerkezeti biztonságát fogják ellenőrizni. Az acél- és vasbeton szerkezetekre specializálódott statikusokból és egy geotechnikusból álló magyar csapat több oldalról is meg tudja vizsgálni a földrengés okozta károkat.

A magyar szakemberek kedd reggel indulnak repülővel Tiranába, ahonnan december 10-én térnek vissza.

Magyarország és a magyar katasztrófavédelem nem először nyújt segítséget a dél-európai országnak. Idén már két segélyszállítmányt küldött a bajba jutott albán emberek megsegítésére, a legutolsó 21 millió forint értékű segélyszállítmányt november 29-én - közölte a szóvivő.

Albánia
földrengés
mérnökök
statikus

Most

13:32

Egyetemi felkészítő tábor Újvidéken

Elkezdődött a Magyar Nemzeti Tanács kétnapos egyetemi felkészítő tábora Újvidéken. A képzés február óta zajlott online, mától jelenléti formában folytatódik az újvidéki Európa Kollégiumban, ahová több mint 50 végzős középiskolás érkezett.
11:06, Frissítve: 11:11

Verstappené a Red Bull századik pole pozíciója

A címvédő és háromszoros világbajnok Max Verstappen, a Red Bull versenyzője volt a leggyorsabb a Forma-1-es Kínai Nagydíj szombati időmérő edzésén, így a vasárnapi futamon ő rajtol majd az élről.
10:14

Verséneklő koncertet tartottak Ürményházán

A Vajdaságban tevékenykedő három Petőfi Sándor Program ösztöndíjasának együttműködésével jött létre a magyar költészet napja alkalmából megrendezett zenés műsor, amit az ürményházi Szent Anna Római Katolikus Templomban mutattak be.

Népszerű

Havi 1.750 eurót is kereshet ezzel a munkával

Nagy szüksége van Szerbiának a kőművesekre. Virágzik az új építésű ingatlanok piaca, ehhez azonban munkaerőre van szükség, amit egyre nehezebb biztosítani. Hogy legyen elég kőműves, az építtetők kénytelenek egyre magasabbra tolni a béreket.