Ugrás a tartalomra

A magyarországi Bács-Kiskun megyében is megjelent a madárinfluenza

2021.01.14
13:46
2021.01.14
13:52
Forrás
MTI
A Szerbiával is határos Bács-Kiskun megyében is megjelent a madárinfluenza Magyarországon.

A vírus jelenlétét igazolta a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal laboratóriuma.

Az érintett kerekegyházi tojótyúkállomány felszámolása már tart, és a hatóság a további szükséges intézkedéseket is elrendelte. Azt vették észre az érintett gazdaságban, hogy nagy arányban csökkent a tojástermelés és drasztikusan emelkedett a lágy héjú tojások száma, emiatt merült fel a madárinfluenza betegség gyanúja. Több mint 101 ezer tojótyúk leölését rendelték el.

A gazdaság körül kijelölték a 3 kilométer sugarú védő- és 10 kilométer sugarú megfigyelési körzetet is, ahol további vizsgálatok indultak, valamint életbe léptek a szállítási korlátozások.

madárinfluenza
Bács-Kiskun megye

Most

16:14, Frissítve: 16:22

Kortárs kiállítás a Kortárs Galériában

Kortárs képzőművészek által adományozott alkotásokból nyílt kiállítás a Kortárs Galériában Szabadkán. Goran Despotovskival, Mihailo Vasiljevićel és a videólinken csatlakozó Részegh Botonddal Nela Tonković beszélgetett.
15:56

Adománydobozt, mobiltelefont is loptak

A szabadkai rendőrkapitányság munkatársai a zombori rendőrséggel együttműködve letartóztatták a 2001-es születésű szabadkai V.P.-t és az 1995-ben született Apatin környéki N.M.-et, minősített lopás bűntett elkövetésének gyanúja miatt.

Népszerű

Havi 1.750 eurót is kereshet ezzel a munkával

Nagy szüksége van Szerbiának a kőművesekre. Virágzik az új építésű ingatlanok piaca, ehhez azonban munkaerőre van szükség, amit egyre nehezebb biztosítani. Hogy legyen elég kőműves, az építtetők kénytelenek egyre magasabbra tolni a béreket.