Ugrás a tartalomra

Magyarországot felkészültebben érte a járvány második hulláma

2020.09.06
08:56
2020.09.06
10:36
Forrás
MTI
495 újabb magyar állampolgárnál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést. Ezzel a beazonosított fertőzöttek száma 8387 főre nőtt Magyarországon.

Az elhunytak száma változatlanul 624 fő, 3958-an pedig már meggyógyultak. Az aktív fertőzöttek száma összesen 3805 fő. Kórházban 151 koronavírusos beteget ápolnak, közülük 11-en vannak lélegeztetőgépen. Az operatív törzs illetékesei szerint a vírus behurcolása jelenti a legnagyobb veszélyt a magyar emberek egészségére és munkájára. 

Ugyanakkor a Kossuth rádió Vasárnapi Újság című műsorában Dömötör Csaba, a magyar Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára elmondta, elhúzódó, többfrontos koronavírus elleni küzdelemre kell berendezkedni, mert még mindig nincs tömegesen használható, vakcina. Kiemelte, hogy az alapvető célok az idősek védelme, az oktatás biztosítása és a gazdaság fordulatszámának mielőbbi visszaállítása, valamint a munkahelyek megvédése. A fegyelem és az összefogás továbbra is jó pajzs a vírus ellen. Jelezte azt is, az elkövetkező időszakban nagy szerep jut majd a szolidaritásnak, a fiatalok sokat tehetnek az idősekért többek között a távolságtartási szabályok betartásával. Kitért a beutazásra vonatkozó szabályokra: akik igazolják, hogy gazdasági tevékenység céljából utaznak, ők korlátozás nélkül visszatérhetnek az országba. A pontosítások között szerepel, hogy beutazáskor külföldön elvégzett vírustesztet is elfogadnak.

koronavírus
Dömötör Csaba

Most

19:03, Frissítve: 20:04

Mozgasd meg az agyad!

Mozgasd meg az agyad! mottóval kvízestet szervezett Noszán a helyi Hinga Művelődési Egyesület. Az esemény célja a szórakozás, barátkozás, ügyesség és az általános műveltség fejlesztése volt. Négy- illetve ötfős csapatok versengtek a díjakért.

Népszerű

Havi 1.750 eurót is kereshet ezzel a munkával

Nagy szüksége van Szerbiának a kőművesekre. Virágzik az új építésű ingatlanok piaca, ehhez azonban munkaerőre van szükség, amit egyre nehezebb biztosítani. Hogy legyen elég kőműves, az építtetők kénytelenek egyre magasabbra tolni a béreket.