Ugrás a tartalomra

Március 15-e nem lehet a romániai magyar közösség ünnepe

2020.06.10
13:52
Forrás
MTI
Nagy többséggel elutasította ma a román képviselőház a Romániai Magyar Demokrata Szövetség törvénytervezetét, amely március 15-ét a romániai magyar közösség ünnepévé nyilvánította volna.

A jogszabály lehetővé tette volna a magyarlakta települések, önkormányzatok és intézmények számára, hogy saját költségvetésükből támogassák a március 15-i ünnepségek megrendezését, a munkáltatóknak előírta volna, hogy igény esetén szabadnapot adjanak magyar alkalmazottaiknak, a román közszolgálati televízió és rádió pedig különkiadásban számolhatott volna be a magyarság ünnepéről.

Románia
magyarok
Romániai Magyar Demokrata Szövetség
március 15.
ünnep
elutasítás

Most

13:32, Frissítve: 15:06

Egyetemi felkészítő tábor Újvidéken

Kétnapos felvételi felkészítő tábor kezdődött ma Újvidéken a Magyar Nemzeti Tanács szervezésében. A képzésen mintegy 50 diák vesz részt, akik a középiskola után egyetemen szeretnének továbbtanulni.

Népszerű

Havi 1.750 eurót is kereshet ezzel a munkával

Nagy szüksége van Szerbiának a kőművesekre. Virágzik az új építésű ingatlanok piaca, ehhez azonban munkaerőre van szükség, amit egyre nehezebb biztosítani. Hogy legyen elég kőműves, az építtetők kénytelenek egyre magasabbra tolni a béreket.

Berobbant a turistaidény Palicson

A nyárias időjárásnak köszönhetően a tó körüli sétányon, a vendéglátóhelyek teraszain és a fagylaltozók környékén is sokan voltak a délutáni órákban.