Ugrás a tartalomra

Megkezdődött a szavazás a montenegrói elnökválasztáson

2023.03.19
07:44
2023.03.19
12:12
Forrás
MTI
Montenegróban hét órakor megnyíltak a szavazóhelyiségek, ezzel megkezdődött az elnökválasztás a nyugat-balkáni országban.

A valamivel több mint 542 ezer, szavazati joggal rendelkező montenegrói állampolgár hét jelölt közül választhat.

A közvélemény-kutatások eredményei alapján a legtöbb szavazatra a hivatalban lévő elnök, Milo Đukanović, a Szocialisták Demokratikus Pártjának (DPS) jelöltje számíthat, ám a várakozások szerint nem tudja megismételni az öt évvel ezelőtti sikerét, amikor már az első fordulóban győzni tudott.

A felmérések szerint a további hat jelölt közül a legtöbb szavazatot Andrija Mandić, a szerbbarát Demokratikus Front (DF) jelöltje, Aleksa Bečić, a Demokratikus Montenegró vezetője, vagy Jakov Milatović, az Európa most! nevű mozgalom jelöltje szerezheti meg.

Amennyiben egyik jelöltnek sem sikerül megszereznie a szavazatok ötven százalékánál eggyel több voksot, akkor április 2-án meg kell szervezni a második választási fordulót, amelyben az a két jelölt méreti meg magát, aki a legtöbb szavazatot kapta.

A választópolgárok 20 óráig adhatják le voksaikat, az első, nem hivatalos eredmények 22 óra körül várhatók, a végleges eredményeket pedig az urnazárást követően 96 órán belül közlik.

Montenegró
elnökválasztás

Most

19:03, Frissítve: 20:04

Mozgasd meg az agyad!

Mozgasd meg az agyad! mottóval kvízestet szervezett Noszán a helyi Hinga Művelődési Egyesület. Az esemény célja a szórakozás, barátkozás, ügyesség és az általános műveltség fejlesztése volt. Négy- illetve ötfős csapatok versengtek a díjakért.
16:14, Frissítve: 16:22

Kortárs kiállítás a Kortárs Galériában

Kortárs képzőművészek által adományozott alkotásokból nyílt kiállítás a Kortárs Galériában Szabadkán. Goran Despotovskival, Mihailo Vasiljevićel és a videólinken csatlakozó Részegh Botonddal Nela Tonković beszélgetett.
15:56

Adománydobozt, mobiltelefont is loptak

A szabadkai rendőrkapitányság munkatársai a zombori rendőrséggel együttműködve letartóztatták a 2001-es születésű szabadkai V.P.-t és az 1995-ben született Apatin környéki N.M.-et, minősített lopás bűntett elkövetésének gyanúja miatt.

Népszerű

Havi 1.750 eurót is kereshet ezzel a munkával

Nagy szüksége van Szerbiának a kőművesekre. Virágzik az új építésű ingatlanok piaca, ehhez azonban munkaerőre van szükség, amit egyre nehezebb biztosítani. Hogy legyen elég kőműves, az építtetők kénytelenek egyre magasabbra tolni a béreket.