Ugrás a tartalomra

Minden magyar gyermeknek biztosítani kell az anyanyelvi képzést a Kárpát-medencében

2022.05.13
12:21
Forrás
MTI
Ezt Szijjártó Péter magyar külgazdasági és külügyminiszter jelentette ki az erdélyi Máréfalván.

Hozzátette, a kormány célja, hogy egyetlen magyar gyermek se kerülhessen olyan méltatlan helyzetbe a Kárpát-medencében, hogy ne tudjon anyanyelvű óvodai vagy iskolai képzésben részesülni. Szijjártó az új máréfalvai óvoda és napközi otthon ünnepélyes alapkőletételén beszédében fantasztikusan jó hírnek nevezte, hogy a helyi magyar közösség folyamatosan nő, ezért szükség van az óvodára, ami világosan mutatja a magyar kormány által meghirdetett Kárpát-medencei óvodafejlesztési program sikerét. A miniszter arra is kitért, hogy áprilisban történelmi jelentőségű választás zajlott Magyarországon. A szavazatát leadó határon túli magyarok száma is rekordot döntött. Ez szerinte bebizonyította, hogy az anyaország számíthat a külhoni közösségekre, ahogyan ez fordítva is igaz, illetve megerősítette azt az elvi álláspontot, hogy "minden magyar felelős minden magyarért".

Szijjártó Péter
magyar
magyar
magyar
magyar
gyermek
Kárpát-medence
oktatás
oktatás
oktatás
oktatás
oktatás
oktatás
oktatás
oktatás
oktatás
oktatás

Most

18:42, Frissítve: 19:41

Lázár János Óbecsén zárta vajdasági körútját

Óbecsén a Petőfi Sándor Magyar Kultúrkörben tartott délután lakossági fórumot a Vajdasági Magyar Szövetség. Az eseményen jelen volt Lázár János magyar építési és közlekedési miniszter is, aki a Tisza-parti városban zárta vajdasági körútját.
16:55, Frissítve: 19:06

Birkózóiskola nyílt Pacséron

Nagy volt az érdeklődés a helyi iskola diákjai részéről. A Vajdasági Birkózóakadémia berkeiben a pacsérival egyben már kilenc klub nyílt, de folytatni fogják a tagtoborzást és a birkózóiskolák nyitását.

Népszerű

Két új pályázat jelent meg a Prosperitatinál

Folytatódik a Prosperitati Alapítvány vajdasági gazdaságfejlesztési programja, két új pályázat jelent meg a mezőgazdasági termelők és a vállalkozók számára, 2-2 milliárd forintos keretösszeggel. Pályázni december 5-től lehet.

Kerülje el ezt a kereszteződést Szabadkán

Újabb ideiglenes útlezárás várható Szabadkán. A Belgrád-Budapest vasútvonal kiépítése miatt november 25-étől, vagyis szombattól tíz napon át zárva lesz a Makszim Gorkij, a Jovan Mikić, a Papp Pál és a Szegedi út kereszteződése.