Ugrás a tartalomra

Minden üzlethelyiség bezárt Észak-Koszovóban

2019.07.01
12:30
2024.03.19
08:34
Forrás
Szerbiai RTV
A helyi szerbek így tiltakoznak amiatt, hogy a pristinai kormány novemberben százszázalékos vámot vetett ki a Szerbiából érkező árukra.

Ma bezárták az összes élelmiszerüzletet, pékséget, boltot és trafikot Észak-Koszovóban. A Koszovó északi részén élő szerbek az utóbbi néhány napban feltöltötték élelmiszer-készleteiket, így készültek a tiltakozásra. A helyi vállalkozók egyesületének vezetője elmondta: az intézkedés mindaddig hatályban marad, amíg Pristina nem vonja vissza a büntetővámot. A különadó ugyanis humanitárius katasztrófához közeli helyzetet okozott a térségben - tette hozzá Radoš Petrović: „Figyelmeztettük az embereket előre. Remélem, hogy készítettek be tartalékot a következő néhány napra. Meglátjuk, mi történik. Talán reagál erre Belgrád vagy a nemzetközi közösség.”

A koszovói szerbek Belgrádtól várnak védelmet és támogatást, mint mondták: a szerb elnök ígéretet tett arra, hogy egyetlen koszovói szerbnek sem kell majd éheznie. Aleksandar Vučić államfő néhány nappal ezelőtt bejelentette, hogy Szerbia válaszlépéseket fontolgat a büntetővám miatt, de az arról szóló döntést júliusra halasztotta.

A koszovói kormány november 21-én százszázalékos vámot vetett ki a Szerbiából és Bosznia-Hercegovinából érkező árukra, miután Belgrád sikeres lobbizásának következményeként Koszovót novemberben nem vették fel az Interpol nemzetközi rendőri szervezetbe. A Belgrád és Pristina viszonyának rendezését célzó, 2013-ban megkezdett párbeszéd ezután megszakadt, és azóta sem folytatódott. A szerb és a koszovói elnöknek ma kellett volna tárgyalóasztalhoz ülnie Párizsban, hogy a kapcsolat rendezéséről tárgyaljon, a találkozót azonban lemondták.

Most

07:32

Máris itt a nyár?

25 fokos meleg vár ránk ma. Szerbia egyes részein, például Nišben és Kragujevacon akár 27 fok is lehet. A meleg levegő Észak-Afrika felől érkezik a térségbe.
07:17, Frissítve: 07:41

Ünnep a Pannon RTV-ben

Ünnepi műsorokkal, filmekkel várja a Pannon Televízió a nézőket a húsvéti ünnepek alatt. Nem csak a tévé, a Pannon Rádió és a Szabadkai Magyar Rádió is színes műsorokkal készült a hallgatóknak.

Népszerű

A Gebi felvásárolta a Fidelinkát

A csantavéri Gebi cég megvásárolta az egykori szabadkai malomipari óriás, a Fidelinka védjegyét, malmait, silóit és tésztagyárát.

Agancsot gyűjtött, megölte a puma

Fiatal férfivel végzett egy puma Kaliforniában. A szerencsétlenül járt 21 éves férfi öccsével együtt gyűjtött elhullajtott agancsokat egy lakott területtől távol fekvő erdőben, amikor a puma megtámadta őket.