Ugrás a tartalomra

Nemet mondott az Országgyűlés a migránskvótákra

2015.11.04
07:09
Határozatban mondott nemet a bevándorlók elosztását szabályozó uniós kvótarendszerre  magyar Országgyűlés kedden
Határozatban mondott nemet a bevándorlók elosztását szabályozó uniós kvótarendszerre  magyar Országgyűlés kedden. A parlament - az Európa-ügyi bizottság javaslatára - határozatban mondta ki, hogy az Európai Bizottságnak nincs megfelelő jogalapja a kvótarendszer létrehozására. A Ház 141 igen, 27 nem szavazattal, 1 tartózkodás mellett fogadta el a határozatot, amellyel - hangzott el a javaslat vitájában - az Országgyűlés, más tagállami parlamentekkel "sárga lapot" mutathat az Európai Bizottságnak (EB) arra hivatkozva, hogy javaslata sérti a szubszidiaritás elvét. Az előterjesztést a kormánypárti képviselők mellett a jobbikos és az LMP-s politikusok is támogatták, a szocialisták és a DK-s képviselők azonban nem. A határozat szerint lényegében egy automatikus, az érintett tagállammal, illetve tagállamokkal való egyeztetést mellőző, központosított eljárásrend lépne hatályba, amely nélkülözné a Tanács érdemi részvételét. Az EB nem igazolja kellő módon, hogy a kvótarendszer esetleges alkalmazása hatékonyabb eljárást eredményezne, illetve többletértékkel bírna - mondta ki a parlament. (MTI)

Most

14:41, Frissítve: 15:46

Halásztelki fúvósok koncerteztek Belgrádban

A Bocskai István Református Oktatási Központ Fúvós Együttese mutatkozott be a belgrádi Collegium Hungaricumban. A Magyarországról érkező fiatalok egyórás koncertet tartottak a szerb fővárosban működő magyar kulturális központban.
14:34

Elkezdődött a TeátrumHíd Fesztivál

A programot zenei-összművészeti est, pódiumbeszélgetések is színesítik, és a fesztivál ideje alatt kiállítják a szervezők által középiskolások számára meghirdetett rajzpályázat legjobb alkotásait is.

Népszerű

Havi 1.750 eurót is kereshet ezzel a munkával

Nagy szüksége van Szerbiának a kőművesekre. Virágzik az új építésű ingatlanok piaca, ehhez azonban munkaerőre van szükség, amit egyre nehezebb biztosítani. Hogy legyen elég kőműves, az építtetők kénytelenek egyre magasabbra tolni a béreket.