Ugrás a tartalomra

Nincs pánikvásárlás a magyarországi üzletekben

2020.11.11
19:26
2020.11.11
19:38
Forrás
MTI
Az élelmiszerüzletekben nem volt a tavaszihoz hasonló roham, illetve az átlagosnál több vásárló, de a kereskedők arra számítanak, hogy esténként élénkül majd a forgalom az előre hozott zárás miatt.

Tavasszal, a koronavírus-járvány első hullámában megjelent "pánikvásárlás" oka az volt, hogy áruhiánytól féltek a vevők, de miután kiderült, hogy nem kell ettől tartani, így most nincs jele vásárlói rohamnak - mondta Vámos György, az Országos Kereskedelmi Szövetség (OKSZ) főtitkára szerdán az MTI-nek. Hozzátette ugyanakkor, hogy a kereskedők jelzései alapján sok üzletben a kora délutáni órákban a szokásosnál valamivel nagyobb volt a forgalom.

A főtitkár hangsúlyozta: a tavaszi helyzettől eltérően most az élelmiszerüzleteknek is be kell zárniuk a megszokottnál korábban, a boltok többsége ugyanis este 7-nél tovább szokott nyitva tartani. Így át kell ütemezniük a beszerzéseiket azoknak, akik eddig késő este jártak bevásárolni - jelezte.

Mint mondta, a kereskedők arra számítanak, hogy a zárás előtti időszakban a szokásosnál nagyobb lesz a forgalom a boltokban. Vámos György kitért arra: a vásárlóknak meg kell szokniuk az új szabályokat.

Az OKSZ főtitkára elképzelhetőnek nevezte, hogy lesznek olyan helyzetek, amikor a távolságtartási szabályok betartása érdekében az üzletek korlátozhatják az egyszerre ott tartózkodó vevők számát.

Felhívta a figyelmet arra is, hogy a jogszabály szerint este 7 óra után az üzletekben az ott dolgozókon kívül más nem tartózkodhat. Ez azt jelenti, hogy a vásárlást be kell fejezni legkésőbb este 7-ig, ami okozhat feszültséget a vásárlók körében, akik megszokták, hogy zárás előtt egy perccel is bemehettek a boltokba - fejtette ki.

roham
koronavírus
üzlet
étterem
élelmiszer
pánikvásárlás

Most

07:32

Máris itt a nyár?

25 fokos meleg vár ránk ma. Szerbia egyes részein, például Nišben és Kragujevacon akár 27 fok is lehet. A meleg levegő Észak-Afrika felől érkezik a térségbe.
07:17, Frissítve: 07:41

Ünnep a Pannon RTV-ben

Ünnepi műsorokkal, filmekkel várja a Pannon Televízió a nézőket a húsvéti ünnepek alatt. Nem csak a tévé, a Pannon Rádió és a Szabadkai Magyar Rádió is színes műsorokkal készült a hallgatóknak.

Népszerű

A Gebi felvásárolta a Fidelinkát

A csantavéri Gebi cég megvásárolta az egykori szabadkai malomipari óriás, a Fidelinka védjegyét, malmait, silóit és tésztagyárát.

Agancsot gyűjtött, megölte a puma

Fiatal férfivel végzett egy puma Kaliforniában. A szerencsétlenül járt 21 éves férfi öccsével együtt gyűjtött elhullajtott agancsokat egy lakott területtől távol fekvő erdőben, amikor a puma megtámadta őket.