Ugrás a tartalomra

Novák Katalin: A csokkal minden családnak segíteni szeretnénk

2018.03.01
08:49
Forrás
MTI
A családi otthonteremtési kedvezménnyel, a csokkal a kormány mindenkinek segíteni szeretne, aki gyermekvállalás előtt áll vagy már gyermeket nevel - közölte Novák Katalin az M1 hírcsatorna műsorában.

A magyar Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért is felelős államtitkára azt mondta: a csok nem szociális alapú támogatás, mint régen a szocpol volt, hanem teljesen új elveken alapul. Az államtitkár felidézte: a csoknak köszönhetően 68 ezer család tudott új otthonba költözni, és csaknem 190 milliárd forintot fordítottak erre a célra.

Novák Katalin kiemelte, korábban a csokot igénylőknek egy nagyobb paksamétával kellett bemenniük a bankba, és 23 dokumentumot kellett beszerezniük. A mostani jogszabályváltozás egyik újdonsága a nyilatkozati elv, amelynek értelmében elegendő lesz néhány dokumentumot és egy nyilatkozatot aláírni, amelyben az igénylő büntetőjogi felelősségének tudatában nyilatkozik körülményeiről - ismertette az államtitkár.

Novák Katalin
csok

Most

Népszerű

A Gebi felvásárolta a Fidelinkát

A csantavéri Gebi cég megvásárolta az egykori szabadkai malomipari óriás, a Fidelinka védjegyét, malmait, silóit és tésztagyárát.

Agancsot gyűjtött, megölte a puma

Fiatal férfivel végzett egy puma Kaliforniában. A szerencsétlenül járt 21 éves férfi öccsével együtt gyűjtött elhullajtott agancsokat egy lakott területtől távol fekvő erdőben, amikor a puma megtámadta őket.