Ugrás a tartalomra

Növekszik a nyomás a magyarországi déli határzáron

2020.09.17
16:46
Forrás
MTI
Egyre növekvő a nyomás a magyarországi déli határzáron, amely azonban betonbiztosan őrzi Magyarország és Európa határait.

Ezt jelentette ki a Fidesz bevándorlásellenes kabinetjének csütörtöki ülése után a testület elnöke Hercegszántón. Németh Szilárd, a magyar Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára kifejtette: ahhoz, hogy meg lehessen őrizni Magyarország, illetve Európa működőképességét, békéjét és biztonságát, fel kell tartóztatni a migránsokat, a koronavírus okozta járványhelyzetben pedig ez különös jelentőséggel bír, az illegális bevándorlók legtöbbje ugyanis a pandémia gócpontjainak számító területekről érkezne Európába. Emlékeztetett, "éppen öt éve annak, hogy terrortámadás érte Magyarországot, és az illegális bevándorlók jól szervezetten, vezetetten, illetve felkészülten megostromolták a röszkei határátkelőhelyet". Ennek hatására mára már mintegy 240 kilométeren több mint ezer katona védi - határőrizeti feladatokat ellátó rendőrökkel közösen - a déli határt, munkájukat 180 gépjármű is segíti, valamint minden olyan modern felderítőeszköz, amely éjjel-nappal, szárazföldön, vízen és levegőben egyaránt Magyarország biztonságát szolgálja - fűzte hozzá. 

határzár

Most

13:32

Egyetemi felkészítő tábor Újvidéken

Elkezdődött a Magyar Nemzeti Tanács kétnapos egyetemi felkészítő tábora Újvidéken. A képzés február óta zajlott online, mától jelenléti formában folytatódik az újvidéki Európa Kollégiumban, ahová több mint 50 végzős középiskolás érkezett.
11:06, Frissítve: 11:11

Verstappené a Red Bull századik pole pozíciója

A címvédő és háromszoros világbajnok Max Verstappen, a Red Bull versenyzője volt a leggyorsabb a Forma-1-es Kínai Nagydíj szombati időmérő edzésén, így a vasárnapi futamon ő rajtol majd az élről.
10:14

Verséneklő koncertet tartottak Ürményházán

A Vajdaságban tevékenykedő három Petőfi Sándor Program ösztöndíjasának együttműködésével jött létre a magyar költészet napja alkalmából megrendezett zenés műsor, amit az ürményházi Szent Anna Római Katolikus Templomban mutattak be.

Népszerű

Havi 1.750 eurót is kereshet ezzel a munkával

Nagy szüksége van Szerbiának a kőművesekre. Virágzik az új építésű ingatlanok piaca, ehhez azonban munkaerőre van szükség, amit egyre nehezebb biztosítani. Hogy legyen elég kőműves, az építtetők kénytelenek egyre magasabbra tolni a béreket.