Ugrás a tartalomra

Önkéntes hulladékgyűjtési akció kezdődött Magyarországon

2019.03.18
16:30
2024.03.19
08:45
Forrás
MTI, szelektalok.hu
Magyarországon az idei Te szedd! szemétgyűjtési akció során szerte az országban „nagytakarítanak” a program önkéntesei. A cél a környezet közös erővel történő megtisztítása.

3240 helyszínen több mint 240 ezer önkéntes vesz részt az ország megtisztításában. A hétfői kampánynyitón Palkovics László magyar innovációs és technológiai miniszter elmondta, szerinte a szemetelés egyik oka a kereskedelemben használt túl sok csomagolóanyag, ezért a kormány a következő időszakban azon dolgozik majd, hogy ezeket az anyagokat betétdíjassá tegye.

MTI/Máthé Zoltán

A miniszter arról is beszélt, hogy a kormány, a lakosság és a vállalatok összefogására van szükség a szemetelés és az illegális hulladéklerakók visszaszorítása érdekében. A környezet megóvása érdekében tett kormányzati intézkedések közül a tárcavezető kiemelt egy most készülő jogszabálytervezetet, amely szerint a szabálysértésnek számító illegális hulladékkihelyezés a jövőben bűncselekménynek fog számítani. Palkovics László szólt arról is, hogy a kormány idén 240 millió forintos pályázatot írt ki az önkormányzatok számára az utak mentén, város szélén elhagyott illegális szemétlerakók felszámolására.

Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt

Nagy István magyar agrárminiszter elmondta, a hulladék keletkezése, tárolása, feldolgozása, valamint ártalmatlanítása korunk globális környezeti problémája. A probléma megoldását pedig az alapoknál, az emberek látásmódjának a megváltoztatásánál kell kezdeni. Mint mondta: a lakosságnak meg kell értenie, hogy minden döntés, amit fogyasztóként hoznak, hatással van a környezetünkre.

Részletek a kampánnyal kapcsolatban: http://szelektalok.hu/teszedd/

hulladékgyűjtés
Te szedd

Most

Népszerű