Ugrás a tartalomra
Facebook/Orbán Viktor

Orbán: Közösen kell eldönteni, hogy hogyan nyitunk

2021.03.07
12:20
2021.03.07
12:35
Forrás
Facebook
Szükséges a konzultáció folytatása, mert közösen kell eldönteni, hogy hogyan nyitunk, hány lépésben, hány fokozatban, a védettségi igazolványhoz milyen kedvezményeket kapcsoljunk - mondta a magyar miniszterelnök, aki a leendő támogatásokról is szólt.

Orbán Viktor kormányfő a Vakcinainfó Extra - 4. rész című Facebook-bejegyzésében aláhúzta, akik részt vesznek a konzultációban, azok döntik el ezeket a kérdéseket, de a döntések mindenkire vonatkozni fognak. 

Kérem Önöket, szánjanak rá negyed órát és vegyenek részt a konzultációban! - zárta szavait Orbán Viktor. 

"Segíteni fogunk, senkit sem hagyunk az út szélén!" - mondta Orbán Viktor magyar miniszterelnök vasárnap a Facebook-oldalán közzétett videóban. A kormányfő a videóbejegyzésben úgy fogalmazott, a következő két hét valóban nehéz lesz, hiszen az eddig nyitva tartó üzletek közül többet be kell zárni és a szolgáltatások is szünetelni fognak.

„50 százalékos bértámogatást fogunk adni a most megszüntetett szolgáltatásokban dolgozóknak, a fodrászoknak, kozmetikusoknak, bolti eladóknak. A munkáltatói járulékot március hónapra, nem csak a két hétre, egész március hónapra nem kell majd fizetniük. Akik állami vagy önkormányzati ingatlant béreltek vagy abban működtették a szolgáltatásukat vagy a boltjukat, március hónapra ezt a bérleti díjat nem kell megfizetniük. Azok pedig, akik átalányadósok, katások vagy kivások, természetesen március hónapra elengedjük az adójukat.”

Magyarország
nemzeti konzultáció
koronavírus
nyitás

Most

08:36, Frissítve: 09:00

Legyen kéznél az esernyő!

Változékony és általában felhős idő lesz a hét nagy részében. Ma még 12, holnap 14 fok lesz, azután némileg magasabb hőmérsékleteket mérhetünk, szerdától 18 fok körül vagy afelett alakulnak a maximumok.

Népszerű

A szabadkai vörös zóna

A Pannon Televízió stábja engedélyt kapott arra, hogy a Szabadkai Közkórház covid-részlegének vörös zónájában forgasson, ott, ahol a legsúlyosabb betegeket kezelik. Megrázó felvételeket rögzítettünk!