Ugrás a tartalomra

Orbán: A stratégiai jelentőségű, hosszú távú együttműködés a cél Szlovéniával

2020.09.01
16:08
Forrás
MTI
A stratégiai jelentőségű, hosszú távú együttműködés a cél Szlovéniával - nyilatkozta Orbán Viktor a szlovéniai Bledben.

A magyar miniszterelnök hozzátette, ezeknek a megoldását elindították. A magyar kormányfő tárgyalt Janez Janša szlovén miniszterelnökkel, majd a megbeszélésről beszámolva kiemelte: kell még néhány hónap, hogy kialakítsák a megoldások végső formáját, de hosszú távon is számíthatnak arra, hogy őszinte jószomszédi kapcsolatot tudnak kiépíteni Magyarország és Szlovénia között.

Hangsúlyozta: ennek a "lelki alapját" a koronavírus-járvány idején Magyarország által Szlovéniának nyújtott segítségen túl a nemzeti közösségek jelenthetik. Megjegyezte: a magyar-szlovén kapcsolatok alaphangja ma sokkal jobb, mint korábban bármikor.

Orbán Viktor kitért rá: egyetértettek abban szlovén kollégájával, hogy bár mindkét kormányfő és kormányzó párt az európai kereszténydemokratákhoz tartozik, és ez segíti a kormányzati munkát, az államközi kapcsolatokat elválasztják a pártkérdésektől, és olyan hosszú távú alapokat építenek a magyar-szlovén együttműködésnek, amelyek erősek maradnak függetlenül attól, hogy milyen pártcsaládból érkeznek a kormányzó pártok vagy miniszterelnökök. Úgy vélte, a legfontosabb az összeköttetés, amely "egy kicsit elhanyagolt területe" a magyar külpolitikának. Nem jött még létre összeköttetés a magyar és szlovén magasfeszültségű elektromos vezetékrendszer között, holott már megállapodtak erről korábban, Magyarország el is végezte a maga részét, és most talán itt is megindul valami - magyarázta.

Közölte: van egy félbemaradt gázvezeték-fejlesztési program, és ha Magyarország hozzá akar férni az olasz gázvezetékrendszerhez, azt Szlovénián keresztül tudja megtenni. A légi összeköttetés kezdetleges, továbbá nagyon érzékeny kérdés a koperi kikötő és az odavezető vasútvonal megépítésének ügye - mondta. Hozzáfűzte: ebben Magyarország szívesen vesz részt, mert bár az olaszországi Triesztben már vásárolt egy kikötőrészt, Koperben is érdekelt, ha ez Szlovéniának is megfelel.

A magyar miniszterelnök a nemzeti közösségekkel kapcsolatban kifejtette: már az előző szlovén kormányokkal is jó volt az együttműködés ezen a területen, és most megállapodtak a programok folytatásáról és kibővítéséről. A Szlovéniában élő magyarok és a Magyarországon élő szlovének az iskolarendszerüket, kulturális rendszerüket, közlekedésüket és határátlépési lehetőségeiket tekintve javuló környezetben fogják élni az életüket, és a régió gazdasági fejlődéséről is sikerült néhány pontban megállapodni - közölte.

Orbán Viktor arról is beszélt, hogy Magyarország abban a helyzetben volt a koronavírus-járvány kitörésekor, hogy segítséget tudott nyújtani a legnagyobb bajban lévő szomszédainak, és Szlovénia akkor elég komoly bajban volt, ezért Magyarország segített is neki. Szlovénia hálás nemzet, és nem felejtette ezt el, ezért ma meg is emlékeztek a magyar segítségnyújtásról - közölte.

Felidézte: "miközben mi magunk is bajban voltunk, nem feledkeztünk el arról, hogy ha tudunk, akkor segítsünk a szomszédokon is". Fordított helyzetben Magyarország is számítana Szlovéniára - tette hozzá.

Orbán Viktor
Janez Janša

Most

18:12, Frissítve: 18:17

Két nap alatt ezer kilométert repült egy mentett kis hattyú

Példa értékű összefogással és sikersztorival zárult a kis hattyú megmentése. A jeladóval ellátott kis hattyú a szabadon engedését követően egy hónapra, április 12-én útnak indult, a legfrissebb adatok alapján, jelenleg a Fekete-tengernél tartózkodik.
17:18, Frissítve: 19:33

Az éghajlatváltozás a méztermelésre is kihat

Az enyhe téli időjárás és az éghajlat változása a méhészeket is nehéz helyzetbe hozza. A méhészek elmondása szerint idén szokatlanul korán virágzásnak indult a repce és az akác, aminek hatására a méhek is idő előtt megkezdték munkájukat.

Népszerű