Ugrás a tartalomra

Orbán Viktor: Nyolcvanezer forint lesz a nyugdíjprémium

2021.10.01
08:45
2021.10.01
10:06
Forrás
MTI
Nyolcvanezer forint lesz a nyugdíjprémium, amelyet novemberben fizetnek ki az érintetteknek - jelentette be a magyar miniszterelnök a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.

Orbán Viktor kiemelte: 435 ezer ember a nyugdíjtörvény miatt ennél kevesebbet kapott volna, de a gazdaság teljesítményének köszönhetően a kormány mindenkinek ki tudja fizetni egységesen a 80 ezer forintos összeget.

Mivel az infláció magasabb az év elején vártnál, és az infláció kompenzálásának csak a felét adták oda július elsejéig az időseknek, most az év második felére eső, a várakozásnál magasabb infláció miatt is korrigálni kell a nyugdíjakat - tette hozzá a kormányfő, aki közölte: ezért "szép számmal" lesznek olyan nyugdíjasok, akik a 80 ezer forintos nyugdíjprémiumon felül a korrekcióval együtt százezer forint körüli egyszeri kiegészítést is kaphatnak.

Hozzátette: ha a kormány gazdasági növekedést támogató politikája sikeres lesz a következő három hónapban is, akkor arra is lát esélyt, hogy a következő év elején a 13. havi nyugdíjnak már ne csak két hetét, hanem egy egész havi nyugdíjat tudjanak visszaadni valamikor február elején. Jelezte: ez még egyáltalán nem bizonyos, "dolgozni kell érte, harcolni kell érte, nem lehetetlen".

Orbán Viktor megerősítette: az 5,5 százalékos gazdasági növekedés, amelyet a kormány feltétlenül szabott a gyermeket nevelő családok adóvisszatérítéséhez, mindenképpen meglesz. Ezért - folytatta - összességében 1 millió 900 ezer gyermeket nevelő ember vissza fogja kapni a befizetett adóját február közepéig. A magyar miniszterelnök azt kérte az adóhivataltól, hogy február 15-ig fizessék ki a visszatérítést, és úgy látja, van esély arra, hogy ez meg is valósuljon.

Orbán Viktor arról is beszélt: amit a baloldal mond, azt jelentené, hogy Magyarországon az olcsó rezsinek vége, és a rezsicsökkentést visszacsinálnák. Kiemelte: a rezsi világpiaci árakhoz való igazítása azt jelentené, hogy visszacsinálnák a rezsicsökkentést, "visszamennénk oda, ahol 2010 előtt voltunk".

Az oroszokkal kötött gázszállítási szerződésről szólva kiemelte: valamivel alacsonyabb áron állapodtak meg 15 évre, mint az előző hosszú távú szerződés ára volt, úgy, hogy közben az egész világon felfelé mennek az árak. Ez - mondta - megint egy bravúr, ami a külügyi tárcát, illetve a tárgyaló delegációt dicséri. Hozzátette: az oroszok is korrektek voltak, és sikerült egy megbízható partnerekhez méltó, kölcsönös szempontokat is tiszteletben tartó megállapodást kötni. Gáz kell, ez a realitás, ezért az oroszokkal szembeni politikai kritikákat, és az energiaellátás, az energiabiztonság kérdését nem lehet összekeverni - szögezte le Orbán Viktor. Azt, hogy Ukrajna felszólalt a magyar-orosz gázszerződés ellen, a magyar kormányfő úgy kommentálta: sajnos az ukránok szempontjait Magyarország nem tudja figyelembe venni. "Én tisztelem Ukrajnát és sok sikert kívánok az ukrán embereknek, de gázügyben nem az ukrán emberek érdekéhez, hanem a magyar emberek érdekéhez kell igazodni" - jelentette ki.
A haderőfejlesztésről tartott csütörtöki kihelyezett kormányülésről a magyar miniszterelnök azt mondta: áttekintették a hadiipar építését, a haderő technológiai fejlesztését, és azt is, hol tartanak a katonák toborzásában, kiképzésében és felszerelésében; valamint döntéseket hoztak a következő év fejlesztési lépéseiről. Hangsúlyozta: a veszélyek korát éljük, a migrációban is szükség van egy ütőképes, jól működő hadseregre, mert a határvédelmet ma katonák nélkül nem tudnák megoldani. Arra is a kitért, hogy Brüsszeltől nagyon kevés pénzt kapott Magyarország a határvédelemre.

A magyar kormányfő a járvánnyal kapcsolatban megerősítette: a kormány felkészült a negyedik hullámra, 17 millió vakcinát halmozott fel. Orbán Viktor ismét mindenkit arra kért, hogy oltassa be magát, mert - hangsúlyozta - ennél a vírusnál nincs nyájimmunitás, ez a vírus mindenkit meg fog találni, aki nincs beoltva. "Nem az oltás a kockázat, hanem az oltatlanság" - jelentette ki.

Orbán Viktor
nyugdíj
Magyarország

Most

Népszerű

Havi 1.750 eurót is kereshet ezzel a munkával

Nagy szüksége van Szerbiának a kőművesekre. Virágzik az új építésű ingatlanok piaca, ehhez azonban munkaerőre van szükség, amit egyre nehezebb biztosítani. Hogy legyen elég kőműves, az építtetők kénytelenek egyre magasabbra tolni a béreket.