Ugrás a tartalomra

Orbán Viktor: Új korszak áll előttünk

2018.12.24
13:17
Forrás
MTI
A nemzet jövője a családokban van - tette hozzá a magyar miniszterelnök.

Magyarország a huszadik századot elvesztette, de a huszonegyediket meg akarja nyerni – nyilatkozta Orbán Viktor a Magyar Időknek adott interjújában. A magyar miniszterelnök úgy fogalmazott: lesznek választások 2019-ben, de a mi horizontunk 2030. Nyolc év közös munkájának eredményeképpen új korszak előtt állunk, és hiszek abban, hogy nemcsak megindultunk, de meg is érkezünk - fogalmazott. A napokban tartott ellenzéki tüntetésekkel kapcsolatban Orbán Viktor azt mondta: aki a munka törvénykönyvének módosítása ellen beszél, az a dolgozók ellen beszél, mert a lépés az ő érdekeiket szolgálja, a bérek növekedését eredményezi majd. Az európai helyzetről szólva a magyar kormányfő azt emelte ki: a nagy nyugati országok vegyes civilizáció létrehozásával kísérleteznek, „úgy gondolják, hogy a keresztény Európából legyen keresztény-muszlim Európa”. Közép-Európa azonban úgy döntött, hogy ebbe a kísérletbe bele sem kezd, mert a kockázatok rendkívül nagyok. Ami a családokat illeti, a magyar kormány mindent megtesz azok megerősítéséért – mondta Orbán Viktor, mert - ahogyan fogalmazott - „hisszük, hogy a magyar történelem folytatásának az esélye, azaz a nemzet jövője a családokban van”. A magyar miniszterelnök boldog, békés, áldott karácsonyt kívánt mindenkinek.

Orbán Viktor
családok
migránsok

Most

Népszerű

Havi 1.750 eurót is kereshet ezzel a munkával

Nagy szüksége van Szerbiának a kőművesekre. Virágzik az új építésű ingatlanok piaca, ehhez azonban munkaerőre van szükség, amit egyre nehezebb biztosítani. Hogy legyen elég kőműves, az építtetők kénytelenek egyre magasabbra tolni a béreket.