Ugrás a tartalomra

Pásztor István: Nagyok az elvárások a Duna Régió Stratégiával kapcsolatban

2017.10.20
14:36
2024.03.19
08:37
Forrás
Pannon RTV
Pannon TV Közügyek műsorának vendégeként elmondta, konkrét terveket készítettek a Duna menti Városok és Régiók Tanácsa működésének előremozdítása érdekében.

Néhány nappal ezelőtt tartották Budapesten az Európai Unió Duna Régió Stratégia hagyományos fórumát, ahol a régió vezetői, tisztségviselői vettek részt. A stratégia célja, hogy fejlessze a regionális együttműködést, és olyan országok számára is lehetőséget biztosítson, amelyek nem tagjai az Európai Uniónak. A budapesti rendezvényen mind Szerbia, mind pedig Vajdaság is képviseltette magát. Pásztor István a Tartományi Képviselőház elnöke, akit a héten választottak meg a Duna menti Városok és Régiók Tanácsának új alelnökévé, a Pannon TV Közügyek műsorának vendégeként elmondta, sokkal nagyobbak az elvárások a Duna Régió Stratégiával kapcsolatban, mint a megvalósult eredmények. Pásztor hozzátette, konkrét terveket készítettek a tanács működésének előremozdítása érdekében.

Pásztor István, elnök, Tartományi Képviselőház: „Itt most csak egyetlen egyet szeretnék említeni, ami számunkra nagyon-nagyon fontos. Ez a Szeged-Szabadka-Bácsalmás-Baja vasútvonal, amiről már olyan sokat beszéltünk. Ezek a projektek mind olyanok, hogy bármennyire is iparkodik az ember, itt mindig években kell gondolkodni, mert egyszerűen ezekben a döntéshozatali mechanizmusokban Isten malmai nagyon-nagyon lassan őrölnek. Most abba a helyzetbe fogunk kerülni az elkövetkező mintegy egy évben, másfélben, hogy az összes tervdokumentáció el fog készülni. Azt gondolom, hogy az egy olyan projektum, amivel ezekre az alapokra, lehetőségre egészen biztosan startolni tudunk.”

Pásztor István
Duna régió
stratégia

Most

13:35

Lesz-e fagykár a gyümölcsösökben?

Idén is, mint jó pár évre visszamenőleg kora tavaszi fagyokkal szembesültek a gyümölcstermelők. Az elmúlt hetekben a fagyzugos helyeken a hajnali órákban a -4, -6 fokot is elérte a hőmérséklet.
13:20, Frissítve: 13:26

Tojásvadászat Királyhalmon

Tojásfadíszítés, kézműves foglalkozás és kincskeresés - ez várt ma a gyerekekre Királyhalmon. A kultúrotthon előtti parkban örömmel gyűjtötték a húsvéti kincseket a legkisebbek.

Népszerű

A Gebi felvásárolta a Fidelinkát

A csantavéri Gebi cég megvásárolta az egykori szabadkai malomipari óriás, a Fidelinka védjegyét, malmait, silóit és tésztagyárát.

Agancsot gyűjtött, megölte a puma

Fiatal férfivel végzett egy puma Kaliforniában. A szerencsétlenül járt 21 éves férfi öccsével együtt gyűjtött elhullajtott agancsokat egy lakott területtől távol fekvő erdőben, amikor a puma megtámadta őket.