Ugrás a tartalomra

Potápi: Egymilliárd forint a külhoni magyar családok éve programjaira

2018.01.09
16:53
2024.03.19
08:38
Forrás
Pannon RTV
A nemzetpolitikáért felelős államtitkár az idei tematikus év programelemeit ismertette a sajtótájékoztatón. A nyílt pályázati felhívások februárban jelennek meg a tervek szerint.

A külhoni magyar kisközösségek, vállalkozások, egészségügyi intézmények családbarát tevékenységét támogató pályázatok, valamint képzések, táborok is szerepelnek a „2018 a külhoni magyar családok éve” Kárpát-medencei programjai között, amelyekre összesen egymilliárd forint áll rendelkezésre – mondta a magyar nemzetpolitikáért felelős államtitkár kedden Budapesten.

Potápi Árpád János kiemelte, kutatást is szerveznek, hogy minél teljesebb képet kapjanak arról, mit is jelent a család a Kárpát-medencében, hogyan alakulnak a házasságkötések, milyen a vegyes házasságok aránya, a gyermekvállalási kedv.

2012 óta hirdeti meg a tematikus éveket a magyarországi nemzetpolitikai államtitkárság. Az idei kapcsolódik az Emberi Erőforrások Minisztériuma által Magyarországon meghirdetett családi évhez. A külhoni magyar családok éve programra rendelkezésre álló keret 1 milliárd forint. Idén is több pályázatot hirdetnek meg – hangsúlyozta a magyar államtitkár: „Az első pályázatunk 200 millió forinttal a kisközösségek számára íródik ki. Ide települési önkormányzatok, civil szervezetek, egyházi közösségek tudnak pályázni, 3 és 6 millió forint közötti összegre lesz lehetőségük, hogy pályázzanak, illetve a külhoni fiatal vállalkozók és családi vállalkozások éve programhoz a családok éve tematikus évben annyiban nyúlunk vissza, hogy újra a vállalkozások számára írunk ki egy pályázatot 400 millió forintban.”

Ide azok a vállalkozók tudnak jelentkezni, akik sokat tettek már az elmúlt időszakban, vagy akik most vállalják azt, hogy a vállalkozásuk családbarát lesz – tette hozzá Potápi Árpád János. Az államtitkár hangsúlyozta, szeretnék, ha a családbarát intézmények, vállalkozások a külhonban is elterjednének.

Az idei év elsődleges célja a gyermekvállalási kedv növelése, vagyis az, hogy minél több magyar gyermek szülessen a Kárpát-medencében. „Ennek érdekében szeretnénk támogatni az egészségügyi intézményeket, szakmai módon és anyagi támogatással. Az egészségügyi intézményeknél elsősorban a szülészetekre gondolunk. Olyan szülészeteket fogunk megkeresni, illetve támogatni, ahol sok magyar gyermek születik és ahol propagálják a gyermekek születését, illetve támogatják a szülőnőket, anyukákat.” - mondta Potápi.

Az államtitkár hozzátette, Kárpát-medencei szinten szeretnék kialakítani a védőnői hálózatot, amelyhez hasonló létezik Vajdaságban. Emellett a gyermekgyógyászok szakmai támogatása is a tervek között szerepel. Bevezetnek egy új támogatási módot is külhonban. Minden anya részére, illetve kisgyermek részére két alkalommal az évben egy kezdőcsomagot biztosítanak a gyermekneveléshez. „Erre mód van májusban és decemberben. Tehát erre is úgy kell jelentkezni. Tehát azoknál, akiknél májusig születik meg a kisgyermek, ők valószínűleg májusban kapnak egy ilyen kezdőcsomagot, május után pedig decemberre lehet igényelni ezt a kezdőcsomagot.” - részletezte az államtitkár.

Ezen támogatások mellett az anyasági támogatás és a babakötvény továbbra is él, ezeket az EMMI-nél lehet igényelni. Az idei tematikus év keretében képzéseket tartanak még a gyermekgyógyászok, háziorvosok, védőnők, önkéntes hálózatok részére, de családi rendezvényeket, programokat, táborokat is szerveznek.
A 2018 a külhoni magyar családok éve program nyitórendezvényét február 2-án tartják Budapesten.
Erre a www.kulhonicsaladokeve.kormany.hu oldalon, illetve a program facebook oldalán lehet jelentkezni.

külhöni magyar családok éve
Kárpát-medence

Most

Népszerű

Havi 1.750 eurót is kereshet ezzel a munkával

Nagy szüksége van Szerbiának a kőművesekre. Virágzik az új építésű ingatlanok piaca, ehhez azonban munkaerőre van szükség, amit egyre nehezebb biztosítani. Hogy legyen elég kőműves, az építtetők kénytelenek egyre magasabbra tolni a béreket.