Ugrás a tartalomra
Facebook/Potápi Árpád János - archív

Potápi: A nemzeti újrakezdés évében tovább kell erősíteni a gyerekeknek és a családoknak szóló programokat

2020-12-03
16:56
Forrás
MTI
Potápi Árpád János, a magyar Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára erről azon az ünnepségen beszélt, amelynek keretében átadta a Miénk a város! vetélkedő felvidéki nyerteseinek járó csodasarkokat.

Az elmúlt évben a nemzetpolitika legfontosabb területe a gyerekek és a családok megszólítása volt, ennek egyik eszköze a Miénk a város! nevű vetélkedősorozat is - emelte ki Potápi. Hozzátette, fontosnak tartják, hogy ez a vetélkedősorozat összekötötte a gyerekeket a szülőkkel és a nagyszülőkkel, valamint a távolabb élőkkel is. Az online térben megvalósított versenyt sikerült kiterjeszteni a Kárpát-medencén túli szórványra is - mondta el az eseményen az államtitkár. Potápi Árpád János azt is kifejtette, hogy a vetélkedősorozatba körülbelül 2,5 ezer gyermek kapcsolódott be, ami mintegy tízezer embert jelent. 2021-ben, ami a nemzeti újrakezdés éve lesz, azon kell lenni, hogy minden, az elmúlt években működő programot meg kell erősíteni, fel kell újítani, és olyan rendezvényekkel kell kiegészíteni, amelyek elsősorban a gyerekeknek, a fiataloknak és a családoknak szólnak - emelte ki az államtitkár.

Potápi Árpád János
nemzeti újrakezdés éve
gyerekek
család
Miénk a város!
vetélkedő
Felvidék
Csodasarok

Most

22:36, Frissítve: 22:43

Újra beindul a kulturális élet a Cnesában

A szigorítások és a polgárok megóvása érdekében minden kulturális programot le kellett mondani a magyarkanizsai Cnesa Oktatási és Művelődési Intézményben az elmúlt időszakban.
22:05

Online gazdafórum hetente kétszer

Az online előadások nézettségével a Vajdasági Agráregyesületek Szövetsége nagyon elégedett, de abban is bíznak, hogy a jövőben ez a létszám még emelkedni fog. Feldogozzák a támogatásokat és a pályázati lehetőségeket is az idei évre.
21:26

Folyamatosan érkezik a védőoltás Szerbiába

Szerbiának nagy mennyiségű védőoltást sikerült biztosítania, de még ez sem elegendő ahhoz, hogy a lakosság 50-60-70 százalékát be lehessen oltani. Ezért nagyon fontos, hogy először azokat oltsuk be, akik a legnagyobb kockázatnak vannak kitéve.
20:49, Frissítve: 21:12

Döcögve az EU felé

A koronavírus-járványt is lehet okolni azért, hogy 2020-ban egyetlen csatlakozási fejezetet sem nyitottak meg. Ugyanakkor az integrációs bizottság alapfeladata a törvények összehangolása az uniós elvárásokkal, és ezen is van még javítanivaló.

Népszerű