Ugrás a tartalomra

Roska Botond neurobiológus vehette át idén a Magyar Szent István-rend kitüntetést

2019.08.20
12:20
2024.03.19
08:35
Forrás
MTI
A kitüntetést Áder János magyar köztársasági elnök adta át ma a Sándor-palotában.

Az államfő köszöntő beszédében azt mondta, államalapító királyunk ünnepén évről évre együtt örülünk azoknak a magyaroknak, akik kimagasló tehetségükkel, sikereikkel, eredményeikkel - tudatosan vagy észrevétlenül - sokak boldogságát, boldogulását szolgálják.

A professzort méltatva Áder János úgy fogalmazott, a Szent István-rend idei kitüntetettje nem a műtőben, hanem a laboratóriumban foglalkozik életünk egyik legértékesebb, mégis törékeny kincsével: a látással. Roska Botond olyan orvos, aki nem maga gyógyít - de lehetővé teszi, hogy mások az ő kutatási eredményeit felhasználva gyógyítani tudjanak - mondta az államfő.

A múlt év végén három fontos orvosi díjat is megkapott az idén 50. születésnapját ünneplő, budapesti születésű Roska Botond, aki a Friedrich Miescher Orvosi Kutatóintézet neurobiológiai kutatócsoportjának vezetője, illetve a Bázeli Egyetem orvostudományi karának professzora. Mindegyik elismerést első magyarként érdemelte ki: a Bressler-díjat az általa kidolgozott látás-visszaállító terápiáért, az évről-évre agykutatókat elismerő Alden Spencer-díjat a látás folyamatának a megértéséért, a Louis Jeantet-díjat pedig a kettő kombinációjáért ítélték a magyar neurobiológusnak.

Roska családjában már hagyomány a kiemelkedő tudományos teljesítmény. A világhírű kutatóorvos apja Roska Tamás villamosmérnök, aki a neurális hálózatok kutatását alapozta meg Magyarországon. Fia a Semmelweis Egyetem orvosi karának elvégzése után a University of California berkeley-i tagintézményében, valamint a Harvardon képezte magát tovább. Innen került 2005-ben Bázelbe, ahol azóta is több kutatóintézetben dolgozik.

Roska Botond
kutató
neurobiológus
Magyar Szent István Rend díj

Most

Népszerű

A Gebi felvásárolta a Fidelinkát

A csantavéri Gebi cég megvásárolta az egykori szabadkai malomipari óriás, a Fidelinka védjegyét, malmait, silóit és tésztagyárát.

Agancsot gyűjtött, megölte a puma

Fiatal férfivel végzett egy puma Kaliforniában. A szerencsétlenül járt 21 éves férfi öccsével együtt gyűjtött elhullajtott agancsokat egy lakott területtől távol fekvő erdőben, amikor a puma megtámadta őket.