Ugrás a tartalomra

Szijjártó: Az EU alábecsüli a migráció veszélyét

2015-10-12
18:36
Az Európai Unió továbbra is jelentősen alábecsüli a milliós nagyságrendű migráció veszélyét - közölte a magyar külgazdasági és külügyminiszter az uniós külügyminiszterek tanácskozását követően
Az Európai Unió továbbra is jelentősen alábecsüli a milliós nagyságrendű migráció veszélyét - közölte a magyar külgazdasági és külügyminiszter az uniós külügyminiszterek tanácskozását követően. Szijjártó Péter elmondta: ha az unió elveszíti hitelességét azok előtt az országok előtt, amelyek jelenleg ellátják a menekültek nagy részét, akkor előfordulhat, hogy a mostani százezrek helyett milliók jelennek meg az unió határainál, "kopogtatnak, és azzal a lendülettel be is jönnek". Ezért szerinte evidens, hogy mit kell tenni: mielőbb meg kell állapodni mindenekelőtt Törökországgal, de Jordániával és Libanonnal is. A miniszter tudatta: Magyarország támogatja a Törökországnak szánt akciótervről való megállapodást és a vízumliberalizáció felgyorsítását. (MTI)

Most

20:19, Frissítve: 20:27

25. Kálmány Lajos népmesemondó verseny

Néprajzi gyűjtéseket, képzőművészeti alkotásokat és mesemondást értékelt a zsűri a 25. Kálmány Lajos népmesemondó versenyen, Zentán. Az eseményre Vajdaság minden részéről érkeztek versenyzők.
19:59, Frissítve: 20:09

Szavazzunk!

A szavazóhelyek holnap reggel hattól, este hétig tartanak nyitva Magyarországon és a külképviseleteken is.
19:25, Frissítve: 23:46

Kiégett egy ház Moholon

Kigyulladt egy családi ház ma hajnalban Moholon. A tűzesetben egy asszony életét vesztette, férjét pedig égési sérülésekkel szállították a kórházba. A nyomozás még folyamatban van.

Népszerű

Holtan találtak három szerbiai nőt Bécsben

Három szerbiai állampolgárságú nő holttestét találták meg egy bécsi lakásban - tudósít a szerb közmédia. Sajtóinformációk szerint a három elhunyt nő egy anya és ikerlányai.