Ugrás a tartalomra

Szijjártó: Magyarország időben lépett a déli nyitással

2015.11.02
11:19
A déli nyitás stratégiával Magyarország még időben lépett abban a globális versenyben, amely azért folyik, hogy kié legyen a vezető pozíció az Afrikával kialakított gazdasági együttműködésben - mondta a külgazdasági és külügyminiszter a 2
A déli nyitás stratégiával Magyarország még időben lépett abban a globális versenyben, amely azért folyik, hogy kié legyen a vezető pozíció az Afrikával kialakított gazdasági együttműködésben - mondta a külgazdasági és külügyminiszter a 2. Budapest Afrika Fórum megnyitóján, hétfőn. Szijjártó Péter kiemelte: Magyarország új külpolitikai irányvonal mellett tette le voksát, és bár ez komoly viharokat keltett, vitákat generált, mára világossá vált, indokolt, hogy Magyarország pragmatikus, a külgazdasági eredményekre fókuszáló külpolitikát folytasson. Szijjártó Péter emlékeztetett: a kormány idén meghirdette a déli nyitás stratégiát, amelynek középpontjában a világ két, gyorsan fejlődő régiója, Latin-Amerika és a karibi térség, valamint Afrika áll. Két hete rendezték meg a Latin-Amerika fórumot, most pedig az afrikai kapcsolatépítésre összpontosítanak, ami bizonyítja, hogy a stratégia meghirdetése nemcsak egy kommunikációs akció, hanem valódi tartalma van, valódi stratégia áll mögötte - jelentette ki. Új világrend van kialakulóban, minden országnak több súlyos kihívással kell szembenéznie. Ez az új világrend a pénzügyi, politikai, oktatási, gazdasági és tudományos élet valamennyi szereplőjét komoly megújító lépésekre, változásokra sarkallja – magyarázta Szijjártó Péter. (MTI)

Most

19:19

A húsvét lényegéről gyerekeknek, játékosan

Húsvéti játékos foglalkozás tartottak a szabadkai Zorka Helyi Közösségben. A 2 és 10 év közötti zorkai gyerekek számára meglepetéssel is kedveskedtek. A húsvéti programot évről évre a VMSZ zorkai helyi szervezete hívja életre.

Népszerű

A Gebi felvásárolta a Fidelinkát

A csantavéri Gebi cég megvásárolta az egykori szabadkai malomipari óriás, a Fidelinka védjegyét, malmait, silóit és tésztagyárát.