Ugrás a tartalomra

Szijjártó Péter külpiacra jutási támogatási okiratokat adott át

2020.10.28
13:05
2020.10.28
14:29
Forrás
MTI
A világgazdaság új korszaka éles versennyel kezdődik, de ezzel együtt új lehetőségek nyílnak a magyar cégek előtt külföldön - mondta Szijjártó Péter abból az alkalomból, hogy 30 cég kapott okiratot a külpiaci terjeszkedést segítő állami támogatásról.

A magyar külgazdasági és külügyminiszter az esemény budapesti sajtótájékoztatóján a magyar vállalkozásokat a nemzetgazdaság lelkének, támogatásukat pedig a kormány kötelességének nevezte. Nemzetközi sikerre elsősorban azok az ágazatok számíthatnak, amelyekben a magyarok egyedülálló teljesítményre képesek, így többek között az informatikában, a mérnöki tudást igénylő területeken, az orvosi eszközök gyártásában, az élelmiszeriparban - tette hozzá.

A magyar Külgazdasági és Külügyminisztérium a HEPA Magyar Exportfejlesztési Ügynökség közreműködésével a Gazdaságvédelmi Akcióterv részeként 25 milliárd forint vissza nem térítendő támogatási keretösszeggel hirdette meg a Nemzeti exportvédelmi programot. Ennek egyik része a Külpiacrajutási támogatás, amelynek csaknem 2 milliárd forintos keretéből 46 cég kap támogatást.

Szijjártó Péter
támogatási okirat
átadás

Most

19:03, Frissítve: 20:04

Mozgasd meg az agyad!

Mozgasd meg az agyad! mottóval kvízestet szervezett Noszán a helyi Hinga Művelődési Egyesület. Az esemény célja a szórakozás, barátkozás, ügyesség és az általános műveltség fejlesztése volt. Négy- illetve ötfős csapatok versengtek a díjakért.

Népszerű

Havi 1.750 eurót is kereshet ezzel a munkával

Nagy szüksége van Szerbiának a kőművesekre. Virágzik az új építésű ingatlanok piaca, ehhez azonban munkaerőre van szükség, amit egyre nehezebb biztosítani. Hogy legyen elég kőműves, az építtetők kénytelenek egyre magasabbra tolni a béreket.