Ugrás a tartalomra

Szijjártó: Soha nem volt még ilyen sikeres év a beruházások szempontjából

2020.12.29
11:56
Forrás
MTI
A magyar állam nagyszabású beruházás-ösztönzési programokat indított 2020-ban.

A magyar külgazdasági és külügyminiszter Facebook-bejegyzésében azt írta, hogy a világjárványról gyorsan kiderült, hogy nem kizárólag egészségügyi, hanem gazdasági kihívást is jelent. A tárcavezető kiemelte: ennek megfelelően indítottak nagyszabású beruházás-ösztönzési programokat. Összesen 1433 beruházás létrejöttét segítették, és több mint 12 ezer új munkahely létrehozásához és mintegy 270 ezer munkahely megtartásához járultak hozzá.

Szijjártó hangsúlyozta: a magyar gazdaság életerejét mutatja, hogy a kis- és közepes mértékű beruházások 80 százalékát magyar cégek hajtják végre. Kitért arra is, hogy a keleti nyitás stratégia sikerére az szolgáltat újabb bizonyítékot, hogy a nagyberuházások összesített értékének majdnem fele a keleti országok vállalataihoz köthető

beruházás
Szijjártó Péter
beruházásösztönzés

Most

19:19

A húsvét lényegéről gyerekeknek, játékosan

Húsvéti játékos foglalkozás tartottak a szabadkai Zorka Helyi Közösségben. A 2 és 10 év közötti zorkai gyerekek számára meglepetéssel is kedveskedtek. A húsvéti programot évről évre a VMSZ zorkai helyi szervezete hívja életre.

Népszerű