Ugrás a tartalomra

Támogatás háromezer külhoni projektnek

2021.10.05
16:13
2021.10.05
17:33
Forrás
Pannon RTV
A nemzeti újrakezdés éve pályázatain összesen több mint kétmilliárd forint értékben mintegy háromezer külhoni projekt nyert támogatást - közölte Potápi Árpád János sajtótájékoztatóján.

A magyar nemzetpolitikáért felelős államtitkár kiemelte: 2021-ben, a nemzeti újrakezdés évében három jelentős pályázaton nyílt lehetőség a külhoni magyar szervezetek támogatására.

Első ütemben működésre, fejlesztésre és eszközbeszerzésre 1464 szervezet 1,5 milliárd forintot nyert el. A mostani, második pályázati felhívásban hat alprogramra: oktatási, kulturális, egyházi, sport, ifjúsági, cserkész és közösségi, valamint diaszpóra programokra lehetett pályázni. Az idén kiírt 500 millió forintos keretösszegre 188 pályázat érkezett, közülük 182 projekt összesen csak 335 millió forintos támogatásban részesült - mondta Potápi Árpád János, Magyarország nemzetpolitikáért felelős államtitkára.

„A tavalyi évben az elnyert összegeket nem tudták felhasználni. Tehát, akik nyertek különböző rendezvényekre, testvértelepülési programokra akár itthon, akár pedig külhonban megvalósítandó programokra, azoknak a túlnyomó többsége elmaradt a tavalyi évben. Viszont lehetőséget teremtettünk arra, hogy 2022 június végéig tudják bepótolni, éppen ezért a legtöbb nem is nyújtott be pályázatot.”

A második ütem felhívásait június végén tették közzé, amely során a határon túli szervezetek még idén megvalósítható programjaikra pályázhattak. A támogatások 38 százalékát erdélyi, 20 százalékát a diaszpórában élők, 15 százalékát felvidéki, 13 százalékát vajdasági, 10 százalékát kárpátaljai, két-két százalékát pedig muravidéki és horvátországi szervezetek nyerték el.

Mindez azt mutatja, hogy a három pályázatból összesen körülbelül háromezer projektet, illetve megfogalmazott célt tudtunk támogatni ebben az esztendőben, illetve tudunk támogatni, mert a megvalósítási időszak erre az évre esik.

Potápi Árpád János hozzátette, a felhívásra 1625 pályázat érkezett, közülük 1093-at javasoltak támogatásra, ami az érvényes pályázatok 68,2 százaléka.

nemzeti újrakezdés éve

Most

21:49

Megszámolják az ürgéket

Országos Ürgelajstromot szervez ismét a magyarországi Vadonlesők Közössége Természetvédelmi Egyesület április 20-27. között.

Népszerű

Havi 1.750 eurót is kereshet ezzel a munkával

Nagy szüksége van Szerbiának a kőművesekre. Virágzik az új építésű ingatlanok piaca, ehhez azonban munkaerőre van szükség, amit egyre nehezebb biztosítani. Hogy legyen elég kőműves, az építtetők kénytelenek egyre magasabbra tolni a béreket.