Ugrás a tartalomra

Tömeges tesztelést tervez Szlovénia

2020.12.04
09:07
Forrás
Tanjug
A tervek szerint az év végéig megkezdik a polgárok átfogó, mindenkire kiterjedő tesztelését. Ennek érdekében másfél millió antigén gyorstesztet rendeltek meg.

A hatóságok két forgatókönyvet készítettek. Az első szerint először a kulcsfontosságú ágazatok alkalmazottait tesztelnék, majd a többieket is, míg a második szerint a teljes népességet. Az egészségügyi intézmények és az otthonok vizsgálata már megkezdődött, ezekben az derült ki, hogy az ott dolgozók és elhelyezettek öt százaléka fertőzött.

Szlovénia
koronavírus
koronavírus-járvány

Most

21:33, Frissítve: 21:52

Exit poll: a HDZ nyert, de nem tud önállóan kormányt alakítani

A kormányzó jobbközép Horvát Demokratikus Közösség nyert a horvát parlamenti választásokon, de nem tud önállóan kormányt alakítani - derült ki a szavazófülkékből kilépők megkérdezésén alapuló és az urnazárás után nyilvánosságra hozott felmérésből.
20:29, Frissítve: 20:38

Megkezdődött az uniós csúcstalálkozó Brüsszelben

Az Európai Tanácsot alkotó vezetők gazdasági és versenyképességi kérdésekről, az ukrajnai háborúról, az EU és Törökország közötti kapcsolatokról, a közel-keleti konfliktusról és a libanoni fejleményekről fognak tárgyalni.

Népszerű

Havi 1.750 eurót is kereshet ezzel a munkával

Nagy szüksége van Szerbiának a kőművesekre. Virágzik az új építésű ingatlanok piaca, ehhez azonban munkaerőre van szükség, amit egyre nehezebb biztosítani. Hogy legyen elég kőműves, az építtetők kénytelenek egyre magasabbra tolni a béreket.