Ugrás a tartalomra
Látogatók a standok között
Pannon RTV/Szarapka Szabolcs

Történelmi jelentőségű budapesti rendezvény

2018-03-12
16:50
2018-03-12
17:42
Forrás
Pannon RTV
Történelmi jelentőségű a mostani rendezvény, hiszen soha ennyi magyar üzletember nem jelent meg egy helyen – emelte ki Oláh Zsanett, a Magyar Nemzeti Kereskedőház vezérigazgatója Budapesten.

A Kárpát-medencei Gazdasági Konferencia és Kiállitás első napján több tanácskozásra, kerekasztal-beszélgetésre és szakmai előadásra is sor került. Oláh Zsanett, a Magyar Nemzeti Kereskedőház vezérigazgatója igazi sikertörténetnek nevezte az elmúlt két évben elért eredményeket, a Kárpát-medencei gazdaságfejlesztési programok eredményei tekintetében.

Kárpát expo logo

A szabadkai Nordent Fogászati Központ is bemutatkozott az összmagyar gazdasági fórumon, ők is új üzleti kapcsolatok létesítésének reményében jöttek el Budapestre. Vida Árpád, menedzser, Nordent Fogászati Központ, Szabadka: „Az egészségiparban tevékenykedő cégek kapcsolatait keressük, akik esetleg Szerbiában velünk együtt valamilyen együttműködést vagy partneri kapcsolatot ki tudnak alakítani.”

Oláh Zsanett

Történelmi jelentőségű a mostani rendezvény, hiszen soha ennyi anyaországi és külhoni magyar üzletember nem jelent meg még egy helyen – emelte ki Oláh Zsanett, a Magyar Nemzeti Kereskedőház vezérigazgatója. „Elkezdtünk építeni egy Kárpát-medencei gazdasági teret, és fejleszteni. Azt gondolom, a megfogalmazott cél elérése érdekében a magyar kormány, a határon innen és a határon túli szervezetek, szakmai szervezetek rengeteget tettek ezért, köztük a Magyar Nemzeti Kereskedőház is.”

Pásztor István

A Kárpát-medencei gazdaságfejlesztési programok eredményei és a jövőkép címmel kerekasztal-beszélgetést szerveztek Budapesten a Kárpát-medencei magyar közösségek vezetőinek részvételével. Pásztor István, a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke kiemelte: büszke arra, hogy több vajdasági termék is bekerült a Magyar Nemzeti Kereskedőház Áldomás termékcsaládjába. „Ezek az első fecskék, amik nyarat fognak csinálni. Az a meggyőződésem, hogy a vajdasági magyar gazdálkodóknak, vállalkozóknak vannak olyan piacképes termékei, amelyek minőségben, mennyiségben, piaci versenyképességben fel tudják venni a versenyt, és megérdemlik vagy kiérdemlik ezt a minősítést.”

A Magyar Nemzeti Kereskedőház jelentős szerepet játszott a gazdaságfejlesztési program megvalósításában, a vajdasági magyar vállalkozók pedig a közvetlen haszonélvezői ezeknek a támogatásoknak – tette hozzá Pásztor István.

Budapest
gazdasági
konferencia
kiállítás
Kárpát-medence
Oláh Zsanett
Kereskedőház
Pásztor István
Nordent

Most

14:07, Frissítve: 14:17

Horror és vörösbor a palicsi Abbáziában

Különleges filmfesztivált rendeztek Palicson. Középpontjában a horrorfilmek és a vörösbor szerepelt. A negyedik Dead Lake Horror & Wine Festival helyszíne a tópart közelében lévő bbázia mozi.
13:28, Frissítve: 13:54

Vučić: Itt kell tartanunk az ápolónőket

2022 végéig a belgrádi Gyermekklinika új épületet kap - jelentette be a szerb elnök. Arra számít, hogy jelentős béremelés lesz az egészségügyben dolgozók, főleg az ápolónők számára.
11:56, Frissítve: 12:47

Legyél te is hős!

Az elsősegély világnapja alkalmából “Legyél te is hős!” címmel a Magyarkanizsai Egészségház bemutatót tartott a városháza előtti parkban. Az akción 48 középiskolás diák vett részt.
10:48, Frissítve: 11:50

Reneszánszát éli a fotózás Törökbecsén

Parkban pihenő nyugdíjasok, fürdőző gyerek, fagyizó édesanya és csemetéje, nyári délutáni szundikálás. Néhány pillanatkép a Törökbecseiek arca című fotókiállításról a Művelődési Ház képtárában.

Népszerű