Ugrás a tartalomra

Tűz és fény játéka - az államalapítás és Szent István előtt tisztelgett a tűzijáték

2022.08.27
20:48
2022.08.27
21:40
Forrás
MTI, hirado.hu
Budapesten csaknem 40 ezer pirotechnikai eszközt lőttek fel szombaton este. Hét fő kilövési pont volt az uszályoknál.

Az idei tűzijáték és a hozzá tartozó show több mint 4 kilométer hosszan, a Margit hídtól egészen a Petőfi hídig tartott. A Tűz és fény játéka nevet viselő, az államalapítás és Szent István előtt tisztelgő hagyományos tűzijátéknak monumentális fényfestés, fény- és drónshow is része volt. A magyar történelem nagy pillanatait élhették át a résztvevők egy kisfiú álmán keresztül.

Az ünnepi műsor tartalma:

A MagyarTurisztikai Ügynökség előzetes közleménye szerint a tűzijáték kerettörténetében egy kisgyermek álma elevenedik meg a Duna felett. A kisfiú a Szent Korona szellemével találkozva repül végig az államalapítás utáni magyar történelem nagy fejezetein a hódítók korától egészen a 20. századig. A tájékoztatás szerint az első blokkban az államalapítás utáni történelem eseményei állnak a középpontban, a második rész a Hunyadi-kornak és a nándorfehérvári diadalnak állít emléket, a harmadik szakasz az 1848-as forradalmat és szabadságharcot mutatja be, a negyedik pedig az 1956-os eseményeket emeli ki. A produkció utolsó percei úrhuzamba állítják a magyar történelmet, jelenünket és jövőnket.

tűzijáték
Budapest
Szent István

Most

09:33, Frissítve: 09:38

Orbán Viktor: békepárti többség kell Európában!

Az európai parlamenti választáson a békepártiság és a háborúpártiság áll szemben egymással, és Európában békepárti többség kell - hangoztatta Orbán Viktor magyar miniszterelnök a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában, pénteken.

Népszerű

Havi 1.750 eurót is kereshet ezzel a munkával

Nagy szüksége van Szerbiának a kőművesekre. Virágzik az új építésű ingatlanok piaca, ehhez azonban munkaerőre van szükség, amit egyre nehezebb biztosítani. Hogy legyen elég kőműves, az építtetők kénytelenek egyre magasabbra tolni a béreket.