Ugrás a tartalomra

Új hónap, új szabályok - hol nyaralunk idén?

2020.07.01
13:33
2020.07.01
17:37
Forrás
Pannon RTV
Július elsejétől új intézkedések vonatkoznak azokra a szerbiai állampolgárokra, akik az utazás mellett döntenek. Az Európai Unió országainak többségébe például mától újra beléphetnek a szerbiaiak.

Kép: Tanjug/AP Photo/Lefteris Pitarakis

Új hónap, új szabályok. A július számos változást hoz a koronavírus-járvánnyal sújtott Európában is. Sokan arra számítottak, hogy a nyár már az új vírus veszélye nélkül köszönt ránk, ám még a járványügyi szakembereket is meglepte, milyen erőszakos ellenséggel állunk szemben. Ám a kezdeti leállás és bezárkózás után az átlagembereknek és az országok vezetőinek is be kellett látniuk, az életnek mennie kell tovább, ezért az országok fokozatosan nyitottak előbb belülről, majd a külvilág felé is.

Július elsejétől 14 ország, köztük Szerbia állampolgárai számára is engedélyezte az Európai Unió a belépést a területére. Olyan országokból érkezőkre vonatkozik az intézkedés, ahol nem rosszabb a járványhelyzet, mint az EU területén. Noha közös döntésről van szó, minden uniós tagállam eldöntheti, hogy eltér ettől a döntéstől, a lépésről azonban tájékoztatnia kell a többi tagállamot is. Így például Németország és Franciaország úgy döntött, hogy mégsem engedélyezi a Szerbiából érkezők belépését. A szerbiai illetékesek arra figyelmeztetnek, mindenki ellenőrizze, milyen szabályok vonatkoznak arra az országra, ahová utaznának, nehogy kellemetlen meglepetés érje őket a határon.

Kép: Tanjug/AP Photo/Emilio Morenatti

Horvátország hét éve tagja az Európai Uniónak, de még mindig sok mindenben eltér az uniós átlagtól. Például abban is, hogy engedélyezi-e a szerbiai állampolgárok belépését. Néhány napja még kötelező karantén várt azokra a szerbiaiakra, akik beléptek az országba, Zágráb azonban mától megnyitotta határait az úgynevezett harmadik országból érkezők előtt is, a szerb útlevéllel rendelkezőknek most csak annyi a dolguk, hogy kitöltenek egy interneten is megtalálható kérdőívet, amelyben közlik, miért és hova utaznának Horvátországon belül. Ezt az országba lépéskor kell átadni az útlevéllel együtt a határőröknek. Emellett azt is igazolni kell, hogy van lefoglalt szállása az országban, és visszaigazolás nélkül nem lehet belépni.

Kép: FoNet/MGSI

Nem nehezebb, de nem is könnyebb a Görögországba utazás sem. Az útlevél mellett egy úgynevezett QR-kódra lesz szükség, amelyet internetes regisztrációt követően kap meg az utazni vágyó. Az interneten megtalálható elektronikus kérdőív kitöltését követően – amelyben a névnek, az útlevélszámnak, az úti cél adatainak és egy otthoni kapcsolattartó személynek az adatait kell megadni – az email-címre megérkezik a kód, amelyet kinyomtatva, vagy a telefonon őrizve fel kell mutatni a görög határon. Ezzel a kóddal tudják követni, hogy ki lépett be és hova utazik, és egy esetleges fertőzés esetén követhető, hogy kivel lépett kapcsolatba, és kit kell értesíteni hogylétéről. A görög határon véletlenszerű tesztelést is végeznek, akit a határőrök erre kiválasztanak, annak az eredmény megérkezéséig, vagyis körülbelül egy napig önkéntes karanténba kell vonulniuk a korábban megadott úti célon. Amennyiben a teszt negatív, további bonyodalmak nélkül folytathatja a nyaralást, ha viszont pozitív lett az utazó koronavírus-tesztje, úgy a legközelebbi hatósági karanténba irányítják.

A szomszédos országok közül továbbra is Montenegró az, amely nem nyitotta meg határait a szerb útlevéllel érkezők előtt.

A legutóbbi döntés alapján Ausztriába sem mehetnek a szerb állampolgárok.

És még ha általában nem is nyaralási célpontként gondolunk Magyarországra, jó hír, hogy mától vonattal is újra utazhatunk északi szomszédunkhoz.

utazás
Európai Unió
Görögország
tengerpart
Horvátország
horvát
görög
nyaralás

Most

10:14

Verséneklő koncertet tartottak Ürményházán

A Vajdaságban tevékenykedő három Petőfi Sándor Program ösztöndíjasának együttműködésével jött létre a magyar költészet napja alkalmából megrendezett zenés műsor, amit az ürményházi Szent Anna Római Katolikus Templomban mutattak be.

Népszerű

Havi 1.750 eurót is kereshet ezzel a munkával

Nagy szüksége van Szerbiának a kőművesekre. Virágzik az új építésű ingatlanok piaca, ehhez azonban munkaerőre van szükség, amit egyre nehezebb biztosítani. Hogy legyen elég kőműves, az építtetők kénytelenek egyre magasabbra tolni a béreket.