Ugrás a tartalomra

Újabb 250 ezer adag Szputnyik-vakcina érkezett Magyarországra

2021.03.31
08:11
Forrás
MTI, Facebook
A hírt Szijjártó Péter jelentette be Facebook-oldalán szerdán.

A magyar külgazdasági és külügyminiszter szerdán kiemelte, hogy az orosz fél az újabb szállítmánnyal teljesítette a szerződésben márciusra vállalt kötelezettségét, és félmillió első adag oltóanyagot szállított Magyarországra. Ezek beadása után az oltások második adagja is rendben és időben megérkezik majd - tette hozzá.

Mint mondta: eddig 1,1 millió orosz és szintén 1,1 millió adag kínai oltóanyag érkezett az országba, ezek nélkül "hatalmas nagy bajban lettünk volna."
    
Szijjártó Péter szerint a kormány célja, feladata és kötelessége, hogy megvédje az emberek életét és egészségét, ehhez pedig az oltás az egyetlen igazi megoldás.

Szputnyik V
vakcina
Szijjártó Péter

Most

13:32, Frissítve: 15:06

Egyetemi felkészítő tábor Újvidéken

Kétnapos felvételi felkészítő tábor kezdődött ma Újvidéken a Magyar Nemzeti Tanács szervezésében. A képzésen mintegy 50 diák vesz részt, akik a középiskola után egyetemen szeretnének továbbtanulni.

Népszerű

Havi 1.750 eurót is kereshet ezzel a munkával

Nagy szüksége van Szerbiának a kőművesekre. Virágzik az új építésű ingatlanok piaca, ehhez azonban munkaerőre van szükség, amit egyre nehezebb biztosítani. Hogy legyen elég kőműves, az építtetők kénytelenek egyre magasabbra tolni a béreket.

Berobbant a turistaidény Palicson

A nyárias időjárásnak köszönhetően a tó körüli sétányon, a vendéglátóhelyek teraszain és a fagylaltozók környékén is sokan voltak a délutáni órákban.