Ugrás a tartalomra

Újra megjelent Magyarországon a madárinfluenza

2020.03.26
11:51
2024.03.19
08:50
Forrás
MTI
A betegség H5N8 altípusának jelenlétét igazolták egy Bács-Kiskun megyei kacsatartó gazdaságában.

A hétvégén itt megemelkedett a baromfik elhullása, valamint megjelentek a betegségre jellemző klinikai tünetek is. A hatóság haladéktalanul megkezdte a szükséges intézkedéseket.

A vándormadarak vonulása miatt a vírus továbbra is folyamatos veszélyt jelent a baromfiállományokra, emiatt továbbra is érvényben van a baromfik zárt tartásának kötelezettsége, valamint zárt helyen való etetése, itatása. A takarmányt és az almot is zárt helyen kell tárolni - hangsúlyozta a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal.

madárinfluenza
baromfi

Most

11:06, Frissítve: 11:11

Verstappené a Red Bull századik pole pozíciója

A címvédő és háromszoros világbajnok Max Verstappen, a Red Bull versenyzője volt a leggyorsabb a Forma-1-es Kínai Nagydíj szombati időmérő edzésén, így a vasárnapi futamon ő rajtol majd az élről.
10:14

Verséneklő koncertet tartottak Ürményházán

A Vajdaságban tevékenykedő három Petőfi Sándor Program ösztöndíjasának együttműködésével jött létre a magyar költészet napja alkalmából megrendezett zenés műsor, amit az ürményházi Szent Anna Római Katolikus Templomban mutattak be.

Népszerű

Havi 1.750 eurót is kereshet ezzel a munkával

Nagy szüksége van Szerbiának a kőművesekre. Virágzik az új építésű ingatlanok piaca, ehhez azonban munkaerőre van szükség, amit egyre nehezebb biztosítani. Hogy legyen elég kőműves, az építtetők kénytelenek egyre magasabbra tolni a béreket.