Ugrás a tartalomra

Ünnepeltek a Duna-Kőrös-Maros-Tisza Eurorégió országai

2017.11.21
15:16
2024.03.19
08:51
20 éves a DKMT Eurorégió, három ország: Szerbia, Magyarország és Románia együttműködésének záloga. Ezt ünnepelték a mai díszülésen a Vajdasági Parlamentben a három régió képviselői

Három ország önkormányzati, megyei, tartományi, járási tisztségviselői, civilszervezetek és régiók képviselői vettek részt a Vajdasági Parlament épületében megtartott díszülésen, melyen a DKMT Eurorégió megalapításának 20. évfordulóját ünnepelték. Igor Mirović, tartományi kormányfő: „Megállapíthatjuk, hogy a Duna-Kőrös-Maros-Tisza Eurorégió teljesítette küldetését, hiszen projektek sorozatán keresztül sikerült egymást jobban megismerni, és további együttműködésre serkenteni, illetve a legkézzelfoghatóbb projekteken keresztül sikerült ezt az együttműködést tovább mélyíteni.”

A térség országainak egymásra utaltságára emlékeztetett a csongrádi közgyűlés alelnöke, Magyar Anna. „Nagy bátorság kellett 20 évvel ezelőtt ahhoz, hogy ez a kezdeményezés elinduljon, és nem gondolom, hogy biztosak voltak az indítók abban, hogy 20 év múlva ünnepelni fogunk, azonban ez a 20 év megmutatta, hogy ez a térség egymásra van utalva.”

Pásztor István, a tartományi parlament elnöke elmondta, Vajdaság a kezdetektől motorja volt a DKMT Eurorégiónak, és ez a jövőben is így lesz. A házelnök a díszülésen emlékplaketteket adott át mindazoknak, akik sokat tettek a DKMT-Eurorégión belül megvalósult projektek sikerességéért, az országok és régiók közötti együttműködés fejlesztéséért.

DKMT
Eurorégió
díszülés

Most

Népszerű

A Gebi felvásárolta a Fidelinkát

A csantavéri Gebi cég megvásárolta az egykori szabadkai malomipari óriás, a Fidelinka védjegyét, malmait, silóit és tésztagyárát.

Agancsot gyűjtött, megölte a puma

Fiatal férfivel végzett egy puma Kaliforniában. A szerencsétlenül járt 21 éves férfi öccsével együtt gyűjtött elhullajtott agancsokat egy lakott területtől távol fekvő erdőben, amikor a puma megtámadta őket.