Ugrás a tartalomra

Ünnepnappá vált Romániában a trianoni békeszerződés évfordulója

2020.11.18
14:10
2020.11.18
14:24
Forrás
MTI
Kihirdette Klaus Iohannis román államfő azt a törvényt, amely a "trianoni szerződés napjává" nyilvánítja június 4-ét Romániában - közölte a román elnöki hivatal.

A jogszabály szerint ezen a napon a történelmi esemény jelentőségét népszerűsítő rendezvényeket tartanak, amihez az állami és helyi hatóságok logisztikai vagy költségvetési támogatást nyújthatnak. A trianoni szerződés jelentőségét tudatosító tudományos, oktatási, kulturális rendezvényekről a román közszolgálati médiának is be kell számolnia. A kormánynak és a helyi hatóságoknak gondoskodniuk kell arról, hogy június 4-én kitűzzék a köztereken Románia nemzeti lobogóját. A törvényjavaslatot a román diplomáciát 2012 és 2014 között irányító Titus Corlatean szociáldemokrata szenátor terjesztette a parlament elé, amely május 13-án nagy többséggel - 21 ellenszavazattal és 25 tartózkodással - szavazta meg, hogy Romániában hivatalos ünneppé váljon - az első világháborút lezáró, Magyarországot területe kétharmadától megfosztó  -békeszerződés évfordulója.

"A trianoni szerződés nemcsak Erdélynek az anyaországhoz, Romániához történt visszatérését szentesítette jogilag, hanem a térség többségi román lakosságának politikai és polgári jogait is elismerte" - írta a törvénytervezet indoklásában a szociáldemokrata szenátor. Szerinte ez a dokumentum képezi a kétoldalú román-magyar kapcsolatok alapját, és úgy értékeli: a mai Európai Unióban elfogadhatatlan minden olyan próbálkozás, amely "a történelem átírására és revizionista álláspontok hangoztatására irányul".

A tervezet képviselőházi vitája során Kelemen Hunor, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnöke úgy értékelte: teljesen haszontalan, a román többség hatalmát fitogtató és eképp bűntudatáról árulkodó törvényről van szó. Ami száz évvel ezelőtt történt, az a román nemzetnek érthetően nagy örömet szerez, a magyar nemzet és a romániai magyarok számára óriási veszteség, és ezt a tényt a román parlament által hozott Trianon-törvény sem tudja megváltoztatni - mutatott rá az RMDSZ elnöke.

A román törvényhozók arra számítottak, hogy Klaus Iohannis kihirdeti a törvényt a trianoni szerződés idei századik évfordulója előtt. Az elnök azonban előbb alkotmányossági óvást emelt a jogszabály ellen, majd miután az alkotmánybíróság elutasította a kifogásait, visszaküldte a jogszabályt megfontolásra a parlamentnek.

Alkotmányossági óvásában Iohannis azzal érvelt, hogy a törvény sérti a diszkrimináció tilalmát és a polgárok jogegyenlőségét garantáló előírást, felülvizsgálati kérelmében pedig azt kifogásolta, hogy a törvénytervezet autentikus és tartalmas közvita nélkül született, és arra figyelmeztette a parlamentet, hogy Romániának EU-tagállamként nyitottnak kell lennie a párbeszédre, éretten kell kezelnie a megosztó témákat, és ebben nagyfokú felelősségük van az állami intézményeknek.

Miután a törvényhozás másodszor is változatlan formában erősítette meg a Trianon-törvényt, az államfő már nem tagadhatta meg hatályba léptetését.
 

ünnepnap
Románia
trianoni
békeszerződés
évforduló

Most

Népszerű

A Gebi felvásárolta a Fidelinkát

A csantavéri Gebi cég megvásárolta az egykori szabadkai malomipari óriás, a Fidelinka védjegyét, malmait, silóit és tésztagyárát.

Agancsot gyűjtött, megölte a puma

Fiatal férfivel végzett egy puma Kaliforniában. A szerencsétlenül járt 21 éves férfi öccsével együtt gyűjtött elhullajtott agancsokat egy lakott területtől távol fekvő erdőben, amikor a puma megtámadta őket.