Ugrás a tartalomra

Vajdasági körúton a Bonyhád környéki települések vezetői

2018.09.20
13:57
2018.09.20
16:02
Forrás
Pannon RTV
A két magyarországi kistérségből délvidéki tanulmányútra érkezett vendégek a három nap alatt bejárják Zentát, Péterváradot, Székelykevét és számos más vajdasági település nevezetességeit.

A magyarországi Bonyhádról és a környező településekről 20 polgármester és önkormányzati vezető kezdte meg csütörtök délelőtt háromnapos délvidéki tanulmányútját, amelynek első állomáshelye Szabadka volt. Potápi Árpád János kíséretében megtekintették egyebek mellett a magyar kormány támogatásával nemrégiben felújított Zsinagógát, amelyet idén avattak fel újra.

A két magyarországi kistérség polgármesterei csodálattal hallgatták végig a Zsinagóga történetéről, a felépítéséről, az épület tönkremenésén át, az épület teljes felújításának menetéről szóló előadást. Közben fotózták a patinás létesítményt és gyönyörködtek a Szabadka büszkeségének számító Zsinagógában.

Pintér Szilárd, elnök, Kaposmenti Társulás, Magyarország: „A benyomásaink nagyon jók, jól érezzük magunkat, sok szépet és jót hallottunk már ideérkezésünk előtt, és ezt van szerencsénk megtapasztalni most személyesen. A Zsinagógára vonatkozóan ez egy döbbenetes épület, döbbenetes a külső megjelenése és a benn létünk alatt is mindvégig éreztük, hogy a történelem átjárt minket is, és örülök, hogy itt lehettünk ma.”

Az anyaországi polgármesterek is fontosnak tartják, hogy a magyar állam támogatja a határon túli magyarságot, hiszen a Zsinagóga felújításában is óriási hozzájárulása volt a magyar kormánynak.

Gödrei Zoltán, polgármester, Kéty, Magyarország: „Ha visszamegyünk az időben, a Trianonnal húztak egy vonalat, azt oda tették, ahova akkor kitalálták, sajnos voltak vesztesei, mi hál' Istennek a túlsó oldalon voltunk, s én azt gondolom, hogy az anyaország bármit tesz a határon túli magyarokért, legyen az épület vagy gazdaság vagy vállalkozás, nagyon jól teszi. Örülünk neki.”

A tanulmányút célja, hogy a délvidéket is megismerje a kaposmenti és a völgységi kistérség vezetősége.
Filóné Ferencz Ibolya, elnök, Völgységi Önkormányzatok Társulása, Magyarország: „Az elmúlt években, évtizedekben már volt egy hagyománya, hogy a Kárpát-medence magyarlakta településeit végigjárjuk, és ez a része érkezett el a kirándulások sorában.”

Miután a 20 tagú küldöttség megtekintette a szabadkai Zsinagógát, Potápi Árpád János vezetésével továbbsétáltak, hogy látogatást tegyenek a Pannon RTV Médiaházában is.

Vajdaság
Zsinagóga

Most

13:32

Egyetemi felkészítő tábor Újvidéken

Elkezdődött a Magyar Nemzeti Tanács kétnapos egyetemi felkészítő tábora Újvidéken. A képzés február óta zajlott online, mától jelenléti formában folytatódik az újvidéki Európa Kollégiumban, ahová több mint 50 végzős középiskolás érkezett.
11:06, Frissítve: 11:11

Verstappené a Red Bull századik pole pozíciója

A címvédő és háromszoros világbajnok Max Verstappen, a Red Bull versenyzője volt a leggyorsabb a Forma-1-es Kínai Nagydíj szombati időmérő edzésén, így a vasárnapi futamon ő rajtol majd az élről.
10:14

Verséneklő koncertet tartottak Ürményházán

A Vajdaságban tevékenykedő három Petőfi Sándor Program ösztöndíjasának együttműködésével jött létre a magyar költészet napja alkalmából megrendezett zenés műsor, amit az ürményházi Szent Anna Római Katolikus Templomban mutattak be.

Népszerű

Havi 1.750 eurót is kereshet ezzel a munkával

Nagy szüksége van Szerbiának a kőművesekre. Virágzik az új építésű ingatlanok piaca, ehhez azonban munkaerőre van szükség, amit egyre nehezebb biztosítani. Hogy legyen elég kőműves, az építtetők kénytelenek egyre magasabbra tolni a béreket.