Ugrás a tartalomra

Végeláthatatlan várakozás

2023.01.08
15:33
2023.01.08
19:47
Forrás
Pannon RTV
Kilométeres sorokkal, végeláthatatlan várakozással szembesültek azok, akik a Horgos-Röszke autópálya-határátkelőhelyen akartak ma átjutni Szerbiából Magyarországra.

Volt, akinek 11-12 órába telt, míg átjutott Röszkére. A sor egész nap legalább 5-6 kilométer hosszú volt. A nap folyamán mindegyik határátkelőn 3-4 órás várakozás alakult ki Magyarország irányába.

A Horgos-Röszke autópálya határátkelőhelyen a Szerbiából kilépő oldalon Magyarország irányába vasárnap a déli órákban nagyjából öt kilométer hosszan torlódtak fel a gépjárművek. Ez azt jelenti, hogy a Szerbiából való kilépésre nagyjából öt óra hosszat kellett várni, és akkor a két határ között még legalább 2-3 óra hosszat. Ehhez hasonló torlódások általában a nyári hónapokban, az évi szabadságok idején szoktak lenni. Most viszont a Nyugat-Európában dolgozó vendégmunkások térnek haza, az ortodox karácsony elmúltával. Illetve az illetékesek azt mondják, hogy még hasonlóan nagy torlódásra kell számítani Magyarország, illetve Nyugat-Európa felé a következő hétvégén is, amikor majd a szerb, illetve ortodox újév is elmúlik.

Nemcsak Szerbiából, de más országokból is útra keltek munkahelyeikre az ortodox hívők. Holnap már munkanap várja a bolgár Ivan Petruševet is, ha időben sikerül visszatérnie Németországba.

Ivan Petrušev, Bulgária:
„- Reggel óta várakozok, most már négy órája.
- És még van vagy öt kilométer a határig?
- Igen, nem tudom, de biztos van még öt-hat kilométer. Nem tudom mi ez, de ez nem normális.
- Hogy halad a sor? Mozog egy kicsit?
- Lassan, lassan halad. Húszpercenként megyek egy métert, aztán pár centit, 15 centit.
- Víz és élelem van elegendő?
- Víz és ennivaló van, mert mindig ez van ünnepekkor, készülök, viszünk magunkkal, tehát van mit enni-inni, de ez akkor sem normális állapot.”


Sulejmani Misin, Dragaš: „Ez káosz. Az embereknek holnap dolgozniuk kell. Már egy órája egy helyben állunk, meg sem mozdult a sor. Másfél órája várakozunk, és mire odaérünk a határig, elmúlik még öt-hat óra. Tehát 12 óra, vagy 10 óra kell, hogy átmenjünk a határon. Én meg 10 óra hossza alatt haza tudnék érni. Ezért holnap mi mindannyian, négyen vagyunk, el fogunk késni a munkából.”

Vasárnap is csak a Magyarországra történő belépésre használhatták az utasok a Horgos-Röszke közúti határátkelőhelyet. Ennek célja az volt, hogy a Magyarországra belépő forgalmi sávok számát tovább növelve csökkentsék a várakozási időt Röszkén. Ennek ellenére ott is mintegy háromórás várakozás alakult ki, hosszú sorban torlódtak fel az Európai Unióba tartó autósok. A horgosi Farkas Árpád most a magyarországi Szegváron él, de hétvégente hazajár segíteni szüleinek:
„- Úgy gondoltuk, mivel most nagyobb a sor, akkor elindulunk még a délelőtti órákban, hogy biztos átérjünk.
- Mennyi várakozásra számítanak?
- Hát ilyen két és fél, három óra hossza körül.”

Az úgynevezett kis határok is bedugultak a nap folyamán. Magyarország felé mindenütt legalább két-három órát kellett várni, a Királyhalom-Ásotthalom átkelőn időnként 5 órát is.

Veroljub Milošević, Belgrád: „Kicsit megijedtem, hogy karácsony másnapján, és az ünnepek egész ideje alatt is állandó torlódás van. Mindig is volt tömeg, de mindig ünnep előtt, és esetleg az ünnep után egy nappal. De ez már 15 napja egyfolytában így van.”

A Királyhalom-Ásotthalom határátkelőhely még a jövő hétvégén, vagyis január 15-ig, vasárnapig, hosszabbított nyitvatartással, 7-től 22 óráig üzemel.

várakozás
határ

Most

Népszerű

Havi 1.750 eurót is kereshet ezzel a munkával

Nagy szüksége van Szerbiának a kőművesekre. Virágzik az új építésű ingatlanok piaca, ehhez azonban munkaerőre van szükség, amit egyre nehezebb biztosítani. Hogy legyen elég kőműves, az építtetők kénytelenek egyre magasabbra tolni a béreket.