Ugrás a tartalomra
Pannon RTV

2:0-ra nyert a TSC a niši Radnički ellen

2022.11.12
19:01
2022.11.13
16:02
Forrás
Pannon RTV, eredmenyek.com
A topolyaiak még az első félidőben megszerezték a vezetést, Ifet Đakovac már az első percben betalált a kapuba a szerb Szuperliga 19. fordulójában játszott meccsen.

A hazai gárda a második félidőben teljesen átvette a játék irányítását és megérdemelten szerezte meg a győzelemért járó három pontot. Az 59. percben a nišiek emberhátrányba kerültek. A TSC nem kegyelmezett és Cvetković a 67. percben állította be a 2-0-s végeredményt. A TSC ezzel győzelemmel bebiztosította a harmadik helyet a tabellán a tavaszi folytatásig. Februárban, a 20. bajnoki fordulóban a topolyai gárda a Novi Pazar vendégeként lép pályára.

Palágyi Szabolcs, vezérigazgató, TSC: „A második gólunk egy nagyon szép akció után esett és akkor már, amikor belőttük a második gólt érezni is lehetett, hogy ezt a mérkőzést nem tudjuk már elveszíteni. Sokan, akár egy belgrádi Partizan is nehezen játszott ellenünk, amikor tartottuk a labdát, főleg így emberelőnyben. Én azt mondom rutinosan befejeztük a mérkőzést, rutinosan hoztuk az újabb három pontot és a végén könyveltünk 39 pontot ami szerintem egy nagyon nagy teljesítmény. A megszerzett harmadik helynek ugyanúgy nagyon örülünk, így szép elmenni téli szünetre.”

TSC
szuperliga
Radnički

Most

15:34, Frissítve: 15:41

LeBron került az élre

LeBron James, a Los Angeles Lakers sztárja megdöntötte Kareem Abdul-Jabbar rekordját, ezzel ő lett az észak-amerikai kosárlabda-bajnokság történetének legeredményesebb játékosa.
13:55, Frissítve: 16:03

Most az orvos jött a páciensekhez Bezdánban

Ultrahangvizsgálatok, teljes vérkép készítése, cukorbetegek ellenőrzése, EKG-vizsgálat - ezeket a vizsgálatokat végezték Bezdánban a zombori Dr. Đorđe Lazić Egészségház szakorvosai egy új program keretében.

Népszerű