Ugrás a tartalomra
Pannon RTV/Ürményi Frigyes

2020 legjobb zentai sportolói

2021.01.13
16:04
2021.01.14
06:11
Forrás
Pannon RTV
Taroltak a kajakosok a 2020-as év legjobb sportolói között Zentán. Olimpiai kategóriában Subotić Marko a legjobb férfi, Barta Éva pedig a legjobb női sportoló lett felnőtt kategóriában, trénerük Fehér Csaba pedig a legjobb edző díjat érdemelte ki.

Elismerésben részesültek a község birkózói is. A járványhelyzet miatt a díjátadó gálát ezúttal nem tartották meg. Stábunk a díjazott kluboknál forgatott.

Pannon RTV/Ürményi Frigyes

A rendkívüli helyzet miatt csak kevés lehetősége adódott a Herkules Birkózó Klub sportolóinak a bemutatkozásra. A Balkán- és az Európa-bajnokságról lecsúsztak, így csak országos szinten tudták megmérettetni magukat. Itt azonban szépen szerepeltek a versenyzők, hiszen több első, második és harmadik helyet is bezsebeltek.

Velez Róbert, segédedző, Herkules Birkózó Klub, Zenta: „Akit ki tudnék emelni, az Zónai Zsolt, aki a junior korosztályban is szép eredményt ért el. Felnőtt korosztályban döntőt birkózott, de sajnos csak második helyezést ért el. Berkes Dejan ugyanúgy szabad- és kötött fogásban is első lett. Lányoknál pedig Velez Petrát tudom kiemelni, aki kadet és junior korosztályban is ezüstérmet szerzett.”

Pannon RTV/Ürményi Frigyes

A Tiszavirág Kajakklub számára is egy kihívásokkal teli év volt a tavalyi. Ahogyan az edző fogalmazott, nem szakmailag volt nehéz, hanem a fiatalok motivációját fenntartani. Ennek ellenére egy eredményes évet zártak. Fehér Csabát nem csak az év edzőjének választották meg községi szinten, de a szerb kajakválogatott edzője is lett.

Fehér Csaba, edző, Tiszavirág Kajakklub, Zenta: „Az év edzője címet egy szakmai sikernek értékelném bármikor is, hiszen ez a szakmának az elismerése, viszont ebben az évben, azt mondanám, hogy ez másról is szólt, mint csak a szakmáról. Sok minden kellett ahhoz, hogy ilyen eredményeket elérjünk, és eredményes tudjak lenni a csapatommal.”

Pannon RTV/Ürményi Frigyes

A díjakat minden évben a Zentai Sportszövetség ítéli oda, és a jutalmakat hagyományosan december végén, ünnepélyes keretek között, adják át. Azonban a koronavírus-járvány miatt most elmaradt a gála.

Czegledi Rudolf, Zenta polgármestere: „A Sportszövetség olyan döntést hozott, hogy a pénzjutalmakat egységesen szétosztja a klubok között, tehát mindegyik klub plusz 10 ezer dinár jutalékot kapott. Ezt a javaslatot az önkormányzat is elfogadta, és ahogyan értesültünk, ezt most a klubok is helyesnek tartották, hogy ez a döntés született.”

Az önkormányzat az idei évben is támogatja a községi sportklubokat. A költségvetésből 27 millió dinárt látott elő.

sportoló
legjobb sportolók
Zenta
Velez Róbert
Fehér Csaba
Tiszavirág Kajak Klub
Czegledi Rudolf

Most

08:20, Frissítve: 10:08

Koszovó kiutasított két orosz diplomatát

Két orosz diplomatát utasított ki pénteken a koszovói elnök, mert állítólag veszélyeztették az ország nemzetbiztonságát és destabilizálni akarták a régiót - közölte a Koha Ditore című pristinai napilap az internetes oldalán.

Népszerű

Aleksandar Vučić: Aki mer, az nyer

Aki mer, az nyer - mondta magyarul Aleksandar Vučić szerb államfő Horgoson. Ezzel a mondattal Orbán Viktor magyar miniszterelnök Szerbia felé irányuló politikáját jellemezte.