Ugrás a tartalomra

26-24-re nyert a döntőszettben, Kevin Anderson a wimbledoni döntős

2018.07.13
21:46
Forrás
24.hu
Minden idők negyedik leghosszabb mérkőzését játszotta a dél-afrikai Kevin Anderson és az amerikai John Isner Wimbledonban.

Az első férfi elődöntőben a két szervagép pontosan azt hozta, amit elvártunk tőlük. A két játékos összesen 112 ászt ütött, a 401 perc alatt mindössze hatszor brékelték egymást. Mindkét játékos otthagyta a szívét a pályán, 24-24-ig fej-fej mellett haladtak, akkor viszont Anderson brékelni tudott, majd remegő kézzel, de hozta saját adogatását, lezárta a mérkőzést, és bejutott karrierje második Grand Slam-, első wimbledoni döntőjébe. 

Kevin Anderson
John Isner
Wimbledon
tenisz

Most

19:03, Frissítve: 20:04

Mozgasd meg az agyad!

Mozgasd meg az agyad! mottóval kvízestet szervezett Noszán a helyi Hinga Művelődési Egyesület. Az esemény célja a szórakozás, barátkozás, ügyesség és az általános műveltség fejlesztése volt. Négy- illetve ötfős csapatok versengtek a díjakért.

Népszerű

Havi 1.750 eurót is kereshet ezzel a munkával

Nagy szüksége van Szerbiának a kőművesekre. Virágzik az új építésű ingatlanok piaca, ehhez azonban munkaerőre van szükség, amit egyre nehezebb biztosítani. Hogy legyen elég kőműves, az építtetők kénytelenek egyre magasabbra tolni a béreket.