Ugrás a tartalomra

Abu-Dzabi Nagydíj - Verstappen indulhat az élről

2020.12.12
16:00
2020.12.12
16:05
Forrás
MTI
Max Verstappen, a Red Bull holland versenyzője nyerte a Forma-1-es Abu-Dzabi Nagydíj időmérő edzését, így a futamon ő rajtolhat majd az élről.

A 23 éves pilóta idén először, pályafutása során harmadszor indulhat az első rajthelyről. Verstappen mögött a Mercedesszel versenyző finn Valtteri Bottas zárt másodikként, míg harmadikként csapattársa, a hétszeres világbajnok brit Lewis Hamilton végzett. A holland pilóta mindössze 25 ezredmásodperccel előzte meg Bottast, de az előző futamot koronavírus-fertőzés miatt kihagyó, ám hetedik vb-elsőségét már korábban biztosító Hamilton is egy tizedmásodpercen belüli különbséggel végzett a győzteshez képest. A konstruktőri világbajnokságban a negyedik helyért harcoló McLaren lépéselőnybe került a Racing Pointtal szemben, hiszen míg a wokingiak versenyzői a negyedik és hatodik rajthelyet szerezték meg, addig riválisuknál Lance Stroll a nyolcadik, Sergio Pérez pedig motorcsere miatti büntetésének köszönhetően csak az utolsó helyről indulhat. Charles Leclerc, a Ferrari monacói pilótája befért ugyan az első tízbe, háromhelyes büntetés miatt végül csak csapattársa, Sebastian Vettel elől, a 12. helyről startolhat.

Az 55 körös Abu-Dzabi Nagydíj vasárnap 14.10-kor kezdődik.

    A teljes rajtsorrend:
    --------------------
    1. sor:
Max Verstappen (holland, Red Bull)
Valtteri Bottas (finn, Mercedes)
    2. sor:
Lewis Hamilton (brit, Mercedes)
Lando Norris (brit, McLaren)
    3. sor:
Alexander Albon (thaiföldi, Red Bull)
Carlos Sainz Jr. (spanyol, McLaren)
    4. sor:
Danyiil Kvjat (orosz, Alpha Tauri)
Lance Stroll (kanadai, Racing Point)
    5. sor:
Pierre Gasly (francia, Alpha Tauri)
Esteban Ocon (francia, Renault)
    6. sor:
Daniel Ricciardo (ausztrál, Renault)
Charles Leclerc (monacói, Ferrari)
    7. sor:
Sebastian Vettel (német, Ferrari)
Antonio Giovinazzi (olasz, Alfa Romeo)
    8. sor:
Kimi Räikkönen (finn, Alfa Romeo)
George Russell (brit, Williams)
    9. sor:
Pietro Fittipaldi (brazil, Haas)
Nicholas Latifi (kanadai, Williams)
    10. sor:
Kevin Magnussen (dán, Haas)
Sergio Pérez (mexikói, Racing Point)

Max Verstappen
Abu-Dzabi Nagydíj
időmérő
edzés

Most

19:03, Frissítve: 20:04

Mozgasd meg az agyad!

Mozgasd meg az agyad! mottóval kvízestet szervezett Noszán a helyi Hinga Művelődési Egyesület. Az esemény célja a szórakozás, barátkozás, ügyesség és az általános műveltség fejlesztése volt. Négy- illetve ötfős csapatok versengtek a díjakért.

Népszerű

Havi 1.750 eurót is kereshet ezzel a munkával

Nagy szüksége van Szerbiának a kőművesekre. Virágzik az új építésű ingatlanok piaca, ehhez azonban munkaerőre van szükség, amit egyre nehezebb biztosítani. Hogy legyen elég kőműves, az építtetők kénytelenek egyre magasabbra tolni a béreket.