Ugrás a tartalomra

Az Eszék nyerte a TSC Kupát

2022.08.12
12:40
2022.08.12
17:30
Forrás
Pannon RTV
2:1-re az Eszék csapata nyerte a DAC ellen a TSC Kupa döntőjét. Az U15-ös verseny harmadik helyezettje a Puskás Akadémia lett, a házigazda TSC csapata pedig a negyedik helyen végzett.

A döntőben végig az Eszék játszott jobban, és 2:0-ra is vezetett, a DAC-nak csak a szépítésre futotta. Az eszékiek harmadszor vettek részt a TSC kupán és megvédték tavalyi kupagyőzelmüket.

Matej Žitnjak, edző: „A döntő a nézők és a mi számunkra, akik a padon ültünk és a játékosok számára is izgalmas volt. Magas intenzitás, a DAC kitűnő csapatával szemben jól tartottuk magunkat, annak ellenére is, hogy ők fizikailag kicsit erősebbek, és úgy vélem, hogy a végén megérdemelten győztünk azzal az egy gólnyi különbséggel."

A házigazda TSC Akadémia csapata a negyedik helyen végzett, a Puskás Akadémiával játszott mérkőzés után.

Bognár Dániel, játékos: „Nagyon nehezek voltak a mérkőzések és nagyon sokat tanultunk ebből a tornából, mert az edző is nagyon sokat elmondott, hogy mit csináltunk jól-rosszul és az ellenfeleken is látszott, hogy nehéz csapatok voltak, nehéz ellenfelek. A meccseken is látszott, hogy agresszívan mennek, és nagyon akarta mindenki, hogy első legyen."

A játék színvonalának növekedése figyelhető meg évről évre, mondta Palágyi Szabolcs, a TSC vezérigazgatója.

„A csapatunk nagyon jól szerepelt, a csapatunk megmutatta a karakterét és azt tudom mondani, hogy vannak olyan játékosaink, akik tényleg érdekesek számunkra, akikkel kell még többet foglalkozni, megköszönném a csapatoknak, akik szerepeltek nálunk a részvételt és jövőre is ugyanitt leszünk, ugyanitt találkozunk augusztusban."

A Kárpát-medencei szintű kétnapos labdarúgó tornán nyolc csapat vett részt, Budapestről a Puskás Akadémia és a Honvéd Akadémia, Romániából a Csíkszereda, Szlovákiából a DAC, Horvátországból az Eszék, Ukrajnából a Munkács, Szerbiából pedig a Crvena Zvezda és a házigazda TSC Akadémia U15-ös csapatai mérték össze tudásukat.

TSC
Eszék
DAC

Most

15:56

Adománydobozt, mobiltelefont is loptak

A szabadkai rendőrkapitányság munkatársai a zombori rendőrséggel együttműködve letartóztatták a 2001-es születésű szabadkai V.P.-t és az 1995-ben született Apatin környéki N.M.-et, minősített lopás bűntett elkövetésének gyanúja miatt.
14:41, Frissítve: 15:46

Halásztelki fúvósok koncerteztek Belgrádban

A Bocskai István Református Oktatási Központ Fúvós Együttese mutatkozott be a belgrádi Collegium Hungaricumban. A Magyarországról érkező fiatalok egyórás koncertet tartottak a szerb fővárosban működő magyar kulturális központban.
14:34

Elkezdődött a TeátrumHíd Fesztivál

A programot zenei-összművészeti est, pódiumbeszélgetések is színesítik, és a fesztivál ideje alatt kiállítják a szervezők által középiskolások számára meghirdetett rajzpályázat legjobb alkotásait is.

Népszerű

Havi 1.750 eurót is kereshet ezzel a munkával

Nagy szüksége van Szerbiának a kőművesekre. Virágzik az új építésű ingatlanok piaca, ehhez azonban munkaerőre van szükség, amit egyre nehezebb biztosítani. Hogy legyen elég kőműves, az építtetők kénytelenek egyre magasabbra tolni a béreket.