Ugrás a tartalomra

Az európai porondon a Partizan minimális, a Čukarički pedig komolyabb vereséget szenvedett

2022.08.04
21:52
Forrás
Sportal.blic.rs
Az egyik visszavágón bármi megtörténhet, a másikon viszont meglehetősen kicsi az esély.

A Partizant a ciprusi AEK Larnaca csapata győzte le. A fekete-fehérek idegenben léptek pályára az Európa Liga harmadik selejtezőkörében. A mérkőzésen a belgrádiak szerezték meg a vezetést, viszont a ciprusiaknak sikerült az első félidőben egyenlíteniük, majd a második játékrész derekán fordítottak is. 2:1 lett a végeredmény. A hátrány minimális, a belgrádi visszavágón lefaraghatják azt a fekete-fehérek annak ellenére is, hogy az utóbbi néhány mérkőzésükön nem jegyeztek győzelmet.

A szintén fővárosi Čukarički pedig a holland Twentét fogadta hazai pályán, de ők a labdarúgó Konferencia-liga selejtezőjében. A belgrádiak már az első félidő végén 3 gólos hátránnyal mentek szünetre. A második játékrészben a szerb csapat csökkentett a hátrányából, egy gólt szereztek, így 1:3-as eredménnyel zárult a meccs. A két gólos különbség komoly hátránynak számít az idegenbeli visszavágón.

Partizan
Čukarički
foci

Most

14:41

Halásztelki fúvósok koncerteztek Belgrádban

A Bocskai István Református Oktatási Központ Fúvós Együttese mutatkozott be a belgrádi Collegium Hungaricumban. A Magyarországról érkező fiatalok egyórás koncertet tartottak a szerb fővárosban működő magyar kulturális központban.
14:34

Elkezdődött a TeátrumHíd Fesztivál

A programot zenei-összművészeti est, pódiumbeszélgetések is színesítik, és a fesztivál ideje alatt kiállítják a szervezők által középiskolások számára meghirdetett rajzpályázat legjobb alkotásait is.
13:04

Nehézbombázót lőtt le Ukrajna

Ukrajna pénteken lelőtte az orosz légierő egyik Tupoljev Tu-22M szuperszonikus nehézbombázóját a dél-oroszországi Sztavropol régióban – közölte Kijev.

Népszerű

Havi 1.750 eurót is kereshet ezzel a munkával

Nagy szüksége van Szerbiának a kőművesekre. Virágzik az új építésű ingatlanok piaca, ehhez azonban munkaerőre van szükség, amit egyre nehezebb biztosítani. Hogy legyen elég kőműves, az építtetők kénytelenek egyre magasabbra tolni a béreket.