Ugrás a tartalomra

A Barcelona villantott, a Liverpool döntetlent játszott

2019.11.27
23:24
2019.11.28
08:15
Forrás
Pannon RTV
A Bajnokok Ligája szerdai játéknapja gólgazdag mérkőzéseket hozott. A csoportkör ötödik fordulójában csak a Barcelona és a Zenit tudta kihasználni a hazai pálya előnyét.

A Barcelona az est rangadóján a Borussia Dortmund csapatát látta vendégül. A spanyolok az első rúgástól kezdve magabiztos, szemet gyönyörködtető játékot mutattak. Az első találatra azonban a 29. percig várniuk kellett a hazai szurkolóknak. Ekkor Messi passza után Suarez vette be a németek kapuját. Négy perccel később az uruguayi csatár készítette elő Messinek a labdát, aki megduplázta csapata előnyét. A Barcelona ezt követően is folyamatosan támadott és nem hagyta ellenfelét játszani. A 67. percben Messi hosszú indítása után Griezmann lőtte ki a hosszú sarkot, a Barcelona így már három góllal vezetett. A németek szépítő találatát Sancho szerezte a mérkőzés 77-ik percében.

Fotó:Tanjug/AP/Emilio Morenatti

Az est másik rangadóján a Liverpool hazai pályán csak egy 1:1-es döntetlent játszott a Napoli ellen.

A Lipcse csak a mérkőzés hajrájában tudott menteni hazai pályán. Forsberg a 90-ik és a 96-ik percben szerzett találataival sikerült egy pontot szerezniük a Benfica ellen.Gulácsi Péter nem játszotta végig a mérkőzést, mivel a 64-ik percben sérülés miatt le kellett cserélni.

Fotó:Tanjug/AP/ Francisco Seco

Szoboszlai Dominik csapata azonban remekelt. A Salzburg idegenben 4:1-re ütötte ki a Genk együttesét. A magyar válogatott játékos a pályán töltött 80 perc alatt kiválóan játszott. Csapa első találata is az ő lövése után született. Igaz Szoboszlai lövését még hárította a Genk kapusa, de a kipattanóra érkező Daka már nem hibázott. A Salzburg 5 kaput eltaláló lövésből 4 gólt szerzett, míg a belgáknak ugyanennyi próbálkozásból csak egyszer sikerült bevenniük az osztrákok kapuját.

A BL szerdai mérkőzéseinek eredményei:
Valencia - Chelsea  2:2 (1:1)
Zenit Szentpétervár - Lyon 2:0 (1:0)
FC Barcelona - Borussia Dortmund 3:1 (2:0)
Liverpool - Napoli 1:1 (0:1)
Lille - Ajax 0:2 (0:1)
Slavia Praha - Inter 1:3 (1:1)
RB Leipzig - Benfica 2:2 (0:1)
Genk - Salzburg 1:4 (0:2)

 

Bajnokok Ligája
Szoboszlai Dominik
Gulácsi Péter

Most

Népszerű