Ugrás a tartalomra

Berecz döntőbe vitorlázott, negyeddöntőben a vízilabdás lányok, kiestek a női asztaliteniszezők

2021.08.01
17:29
2021.08.01
20:14
Forrás
Pannon RTV
A magyar versenyzők közül Berecz Zsombor vitorlázó jutott döntőbe a tokiói olimpia kilencedik versenynapján, a női asztalitenisz-válogatott pedig búcsúzott az ötkarikás játékoktól.

A vitorlázó Berecz Zsombor a második helyen bejutott az éremfutamba a tokiói olimpián, így kedden a dobogóért szállhat vízre. A világ- és Európa-bajnok magyar vitorlázó a kilencedik és a tizedik részversenyben is negyedik lett.

A magyar válogatott 11-9-es vereséget szenvedett Kínától a tokiói olimpia női vízilabdatornájának vasárnapi negyedik fordulós mérkőzésén, így a második helyen végzett a B csoportban. A csapat a negyeddöntőben az A csoport harmadik helyezettjével, Hollandiával vagy Kanadával játszik majd a legjobb négy közé kerülésért.

Kikapott a magyar női asztalitenisz-válogatott a házigazda japánoktól a csapatverseny első fordulójában, így búcsúztak a tokiói olimpiától. A Madarász Dóra, Pergel Szandra, Fazekas Mária összeállítású együttes 3-0-ra maradt alul a nyolcaddöntőnek megfelelő első körben.

A kalapácsvető Gyurátz Réka kiesett a selejtezőben vasárnap a tokiói olimpián. A magyar versenyző két érvénytelen kísérlet után harmadikra 66,48 métert ért el, a selejtező szintet pedig 73,50 méterben határozták meg, így a 12. lett csoportjában, összesítésben pedig a 26. helyen végzett.

Nguyen Anasztázia nyolc centiméterrel maradt le a női távolugrás olimpiai döntőjéről. A magyar sportolónak a három kísérletéből egy volt érvényes, 6,52 méteres eredménye pedig kevésnek bizonyult a fináléba jutáshoz, így összesítésben a 16. helyen zárt.

Tóth Lili Anna és Kácser Zita sem jutott döntőbe 3000 méteres akadályfutásban a tokiói ötkarikás játékokon. A két magyar futó közül a 22 éves Tóth Lili Anna teljesített jobban, összesítésben a 18. lett. Kácser Zita a második futamban az utolsó helyen ért célba és összesítésben sem tudott megelőzni senkit, így a magyar csúcstartó a 41. helyen zárta a játékokat.

Kozák Luca az elődöntőben nem ért célba, így nem jutott be a fináléba 100 méter gáton a tokiói olimpiai játékokon. A 25 éves futó már az első gátnál nagy hátrányban volt a riválisokkal szemben, majd hiába jött fel, a hatodik gát után a következőt nem tudta venni, és nem futott tovább.

Tokió
olimpia

Most

11:06, Frissítve: 11:11

Verstappené a Red Bull századik pole pozíciója

A címvédő és háromszoros világbajnok Max Verstappen, a Red Bull versenyzője volt a leggyorsabb a Forma-1-es Kínai Nagydíj szombati időmérő edzésén, így a vasárnapi futamon ő rajtol majd az élről.
10:14

Verséneklő koncertet tartottak Ürményházán

A Vajdaságban tevékenykedő három Petőfi Sándor Program ösztöndíjasának együttműködésével jött létre a magyar költészet napja alkalmából megrendezett zenés műsor, amit az ürményházi Szent Anna Római Katolikus Templomban mutattak be.

Népszerű

Havi 1.750 eurót is kereshet ezzel a munkával

Nagy szüksége van Szerbiának a kőművesekre. Virágzik az új építésű ingatlanok piaca, ehhez azonban munkaerőre van szükség, amit egyre nehezebb biztosítani. Hogy legyen elég kőműves, az építtetők kénytelenek egyre magasabbra tolni a béreket.