Ugrás a tartalomra

BL: Először döntős a City

2021.05.04
23:06
2021.05.04
23:25
Forrás
Pannon RTV
A Manchester City az elődöntő visszavágóján is legyőzte a PSG-t. Az angolok így a klub történetében először jutottak be a Bajnokok Ligája döntőjébe.

Igazi télies körülmények között csapott össze a Manchester City és a Paris Saint-Germain Angliában, a Bajnokok Ligája elődöntőjének második mérkőzésén. A jeges pályán a vendég franciák már az első percekben nyomás alá helyezték a City kapuját, de az angolok az első igazi támadásukból a 11 percben Mahrez találatával megszerezték a vezetést.

Az első félidőben a PSG birtokolta többet a labdát, de nem sikerül igazán ígéretes helyzeteket kialakítaniuk.

A fordulást követően is a PSG próbált támadni, de a Manchester City kihasználta az üres területet és egy kontratámadás után Mahrez második góljával már 2:0-ra vezettek az angolok. Ezt követően a PSG játékosai idegesebben játszottak, ami meg is hozta az eredményét. Di Maria csúnyán szabálytalankodott, a játékvezető pedig kiállította. Az esetet követően kisebb kakaskodás alakult ki a pályán, Verratti és Zinchenko is sárga lapos figyelmeztetést kapott.

A kiállítást követően már a City irányította a mérkőzést és több helyzetet is kialakított, de ezeket nem sikerült gólra váltaniuk. A manchesteri csapat 2:0-ra győzte le a Paris Saint-Germaint, és 4:1-es összesítéssel jutott a május 29-ei isztambuli döntőbe.

Holnap este az is kiderül, hogy a Chelsea, vagy a Real Madrid lesz a Manchester City ellenfele a Bajnok Ligája fináléjában. Az 1-1-es madridi döntetlen után a Chelsea várja jobb pozícióból a visszavágót.

Manchester City
Paris Saint-Germain

Most

Népszerű

Havi 1.750 eurót is kereshet ezzel a munkával

Nagy szüksége van Szerbiának a kőművesekre. Virágzik az új építésű ingatlanok piaca, ehhez azonban munkaerőre van szükség, amit egyre nehezebb biztosítani. Hogy legyen elég kőműves, az építtetők kénytelenek egyre magasabbra tolni a béreket.