Ugrás a tartalomra

Brazília búcsúztatta Szerbiát a világbajnokságtól

2018.06.27
22:13
2024.03.19
08:40
Forrás
MTI
Brazília az E csoport élén zárt az oroszországi labdarúgó-világbajnokságon, miután a 3., utolsó fordulóban szerdán 2:0-ra legyőzte az így búcsúzó Szerbiát. Svájc is továbbjutott.

Sérüléssel indult a Szerbia-Brazília mérkőzés, korán elvesztette a balhátvéd Marcelót a brazil válogatott. A találkozón mindkét félnek a három pont megszerzése jelentette volna a biztos továbbjutást, ehhez bő fél óra meddő mezőnyfölény után Paulinho találatával a brazilok kerültek közelebb. A kevés kísérlet mellett - négy brazil és három szerb kapura tartó lövés - a dél-amerikaiak enyhe dominanciája mutatkozott a labdatartásban, 58 százalékban volt a labda a szövetségi kapitány Tite együttesénél az első félidőben.

A második játékrészben is a brazilok akarata érvényesült, s ez egyre inkább megmutatkozott helyzetekben is. Egy szöglet után kétgólosra növelték előnyüket, ezt követően pedig még inkább a szerbek térfelén zajlott a játék, s a brazil válogatott többször kapuja elé szorította ellenfelét. 

A selecao sikerével a csoport élén zárt, így hétfőn Szamarában Mexikóval találkozik. Szerbia válogatottja búcsúzik az oroszországi tornától.

A svájci labdarúgó-válogatott a Costa Rica elleni 2:2-es döntetlennel zárta a csoportkört az oroszországi világbajnokságon, így az E jelű négyes második helyén jutott tovább a nyolcaddöntőbe.

A svájciak kedden 16 órakor, Szentpéterváron a svéd válogatottal találkoznak a 16 között.

labdarúgó világbajnokság
Szerbia
Brazília
Svájc
Costa Rica

Most

19:03, Frissítve: 20:04

Mozgasd meg az agyad!

Mozgasd meg az agyad! mottóval kvízestet szervezett Noszán a helyi Hinga Művelődési Egyesület. Az esemény célja a szórakozás, barátkozás, ügyesség és az általános műveltség fejlesztése volt. Négy- illetve ötfős csapatok versengtek a díjakért.

Népszerű

Havi 1.750 eurót is kereshet ezzel a munkával

Nagy szüksége van Szerbiának a kőművesekre. Virágzik az új építésű ingatlanok piaca, ehhez azonban munkaerőre van szükség, amit egyre nehezebb biztosítani. Hogy legyen elég kőműves, az építtetők kénytelenek egyre magasabbra tolni a béreket.